jekyll és hyde

2022 október 3., 15:10
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„A sztereotípiákat felül lehet írni” – interjú Altsach Gergellyel

Altsach Gergely a Budapesti Operettszínház énekkarának oszlopos tagjaként állandó közreműködője a színházban játszott daraboknak, néhány éve pedig már karakterszerepekben is láthatja őt a közönség, többek között az októberben visszatérő Jekyll és Hyde-ban. Zenei múltjáról, a tanításról és a karakterszerepek összetettségéről is beszélgettünk.
2022 szeptember 19., 16:00
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Karakterszínésszé válni egyfajta képesség” – interjú Siménfalvy Ágotával

A 2022-es év legjobb karakterszínészének járó Honthy-díjat Siménfalvy Ágota vehette át, aki az elmúlt időszakban számos szerepben bizonyított a Budapesti Operettszínházban, októberben pedig a Jekyll és Hyde-ban lesz látható. A karakterszerepek nehézségeiről és szépségeiről, a színpadi jelenlétről, valamint a figurákban rejlő kihívásokról beszélgettünk.
2022 szeptember 5., 11:50
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Lucyben benne van a női lét mibenléte” – interjú Nádasi Veronikával

Nádasi Veronika április 1-jén debütált a Jekyll és Hyde Lucyjeként a Budapesti Operettszínházban, emellett az előző évadban a tanításhoz is visszatért. Frank Wildhorn musicaljén keresztül sorsokról, függőségi viszonyokról és a tanításról beszélgettünk.
2022 szeptember 2., 09:35
Zenés színház videó Szerző: (vass)

A Jekyll és Hyde kulisszái mögé kalauzol a Budapesti Operettszínház werkfilmje

Április 1-jén mutatta be a Budapesti Operettszínház Frank Wildhorn és Leslie Bricusse musicaljét, a Jekyll és Hyde-ot, amely egyszersmind fővárosi kőszínházi ősbemutatóként került színre, Vincze Balázs rendezésében. Az előadásról, amely szeptembertől újra látható a színházban, most félórás film készült.
2022 augusztus 22., 09:20
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Szeretem, ha hagynak gondolkodni” – interjú Jantyik Csabával

Jantyik Csabát legutóbb a Jekyll és Hyde-ban láthatta új szerepben a Budapesti Operettszínház közönsége, de szeptembertől visszatér a János vitéz francia királyaként, valamint látható lesz az egyik legkedvesebb előadásában, a Lili bárónőben is. Szerepeiről, rendezésről, improvizációról és emlékezetes pillanatokról beszélgettünk.
2022 június 27., 11:45
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„A lelkem mélyén musicaltáncos vagyok” – interjú Kapitány Dorottyával

A balettkar oszlopos tagjaként Kapitány Dorottya az elmúlt években a Budapesti Operettszínház csaknem összes darabjában látható volt, tavasszal pedig egészen új szerepben próbálhatta ki magát: a Jekyll és Hyde koreográfus-asszisztensi feladatait látta el. Az indulásról, a háttérben zajló folyamatokról és az új feladatkörről is beszélgettünk.
2022 június 13., 12:45
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Egy jóbarát a végsőkig elmehet azért, akit szeret” – interjú Kiss Zoltánnal

Miközben a Jekyll és Hyde John Uttersonjaként, valamint a Hegedűs a háztetőn Lejzer-Wolfjaként és kocsmárosaként láthatja a közönség, Kiss Zoltánnak régi vágya teljesült azzal, hogy bemutatkozhatott a Mágnás Miska címszerepében a Budapesti Operettszínházban. A Jekyll és Hyde John Uttersonjáról, az emberi kapcsolatokról és a Mágnás Miska-beugrásról is beszélgettünk.
2022 május 2., 11:50
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Az önfeláldozásért nem jár feloldozás” – interjú Dolhai Attilával

Dolhai Attilát március 15-én Magyarország Érdemes Művésze címmel tüntették ki, azóta pedig elkészült a Szétszakítottak című drámájából forgatott film, valamint egy új produkcióban is bemutatkozott a Budapesti Operettszínházban: a Jekyll és Hyde címszerepében láthatja a közönség. A díjról, határátlépésekről és a női lélekről beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Nyomtatott magazinjaink