jericho house

2011 október 18., 09:55
Színház kritika Szerző: Musca Szabolcs

Újraolvasott Vihar

A londoni Barbican színházi évada, a Bite11 egyik fontos eseményének számított a londoni Jericho House társulatának debütje a Barbicanben, ám a Jonathan Holmes által alapított és vezetett színházi műhely Viharja kevésbé sikerült egetrengetőre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Dragomán György parádés egyperces novellában reflektált az SZFE ügyére

A József Attila-díjas író szerint nem biztos, hogy célravezető egy exezredest kinevezni az egyetem kancellári pozíciójára. Amúgy meg ki tudja, lehet, hogy én értem félre az egyperces novellát.
Színház

A Minisztérium továbbra sem reagál az SZFE-s hallgatók követeléseire

Hétfő reggelre megmozdulást szerveztek az SZFE-s hallgatók az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épülete elé. A helyszínválasztás nem véletlen: ugyanis a Minisztérium közbeavatkozásával lehetne csak feloldani az egyetemi polgárság és a kuratórium között kialakult helyzetet. A tüntetésen a diákok mellett közel harminc ismert színházi és filmes alkotó kampányolt az autonóm felsőoktatás mellett.
Klasszikus

Márta emlékére játszik Kurtág György

Az új felvételen Mozart-mű hallható.
Színház

Feljelentés történt az SZFE-n zajló események miatt

Négy magánszemély tett bejelentést a rendőrségen az SZFE-ügy kapcsán – tudta meg a 24. hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy felmerült a személyi szabadság megsértésének gyanúja, de más bűncselekmények miatt is vizsgálódnak.
Könyv

Az író, akinél Vámos Miklós sem jön rá a fordulatokra

Ezúttal a méltatlanul előítéletesen kezelt orosz irodalom egy képviselőjét ajánlja Vámos Miklós, aki e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében