Érzékeny, nyitott, önmagával és a környezetével harmóniában élő nő képét sugallja. Két hivatás, a színészet és az éneklés vonzásában él. A Nemzeti Színház művésznőjét a Johanna a máglyán próbaidőszakában kérdeztük. INTERJÚ
Paul Claudel és Arthur Honegger művét Vidnyánszky Attila állította színpadra. A Nemzeti Színház bemutatóját november 29-én tartják, Tompos Kátya címszereplésével, nagyzenekar, kórusok, operaénekesek közreműködésével.
L. Nagy Attila két alkalommal már koreográfusként is kipróbálhatta magát, jelenleg pedig egy olyan munkában vesz részt, amely talán anyaszínháza életében is mérföldkő. A fiatal színészt többek között a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el... című, 18+-os vásári bábrevü próbafolyamatáról kérdeztük.
Kevesen vannak olyanok, akik ismerik a színházat „hátulról”, miközben a reflektorfényben állnak. Az egyikük Szarvas Balázs, aki amellett, hogy az Újszínház színésze, rendezőasszisztensként is dolgozik a teátrumban. Hogyan vezetett útja a Paulay Ede utcába, miként tud a kettős feladatnak megfelelni – ezekről beszélgettünk vele.
Szívet és lelket melengető századeleji dallamokat varázsol a Várkert Bazár színpadára zenekarával Szűcs Gabi és vendége, egy igazi Sinatra-típusú fickó, Gájer Bálint május 4-én, anyák napján. Az énekesnő elárulta azt is, milyen extravagáns ruhával készül a fellépésére.
Különleges jubileumi koncertet ad április 29-én a Várkert Bazárban Petruska András, aki mindig új utakat keres, dolgozik producerként, számítógépen ír zenét és tribute zenekarban is játszik.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket.
A Madách Színház nyilvánosságra hozta a 2025 szeptemberében debütáló Jégvarázs musical szereposztását és alkotócsapatát. Az előadás rendezője a színház igazgatója, Szirtes Tamás.
A Gyönyörű romlásom főhőse Nina, a magyar származású holokauszttúlélő, aki húsz éve rabja a férjének és a házasságának. Nem tud szabadulni attól a férfitól, aki saját függetlenségét minden emberi kapcsolat fölé helyezi. Nina egyúttal származásának is a rabja marad örökké. Olvasson bele ön is a kötetbe!