josé james

2016 május 4., 09:22
Jazz/World interjú Szerző: Szász Emese

José James: „A rossz zenénél még a rossz szex is jobb”

A Müpa énekeseket középpontba állító minifesztiválján, a Jazztavaszon lép fel május 5-én José James, akit a kritikusok a hiphop generáció jazzénekeseként is szoktak aposztrofálni. José James a New York-i New School diákjaként olyan legendáktól tanulhatott mint McCoy Tyner és Wynton Marsalis. Vallja, hogy minden zenét a ritmus mozgat, nem véletlenül áll tehát közel hozzá a hiphop, a drum'n'bass, a soul és az R'n'B. Koncertjén a legújabb vokális trendek bemutatására vállalkozik nem kevésbé elszánt négy zenészpartnerével, köztük Solomon Dorsey bőgős-basszusgitárossal, a produkció zenei vezetőjével.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyomokban Kovalikot tartalmaz – Széljegyzetek a Mefistofeléhez

Több mint tíz éve, 2010 őszén mutatta be a Magyar Állami Operaház Boito Mefistofele című operáját Kovalik Balázs rendezésében. A produkció a márciusi újranyitást követően, jelentősen megváltozott szereposztással újra műsorra került.
Klasszikus

Egy ukrán dallam, amit mindenki ismer

A háború kitörése óta az ukrán kultúra is egyre jobban a figyelem középpontjába kerül, ám létezik egy zenemű, amit eddig is világszerte ismertek. Csak épp azt nem tudják, hogy a dallam forrása egy ukrán zeneszerző népdalfeldolgozása.
Zenés színház

Elhunyt Teresa Berganza

A világhírű spanyol énekesnőt, számos mezzoszoprán szerep feledhetetlen alakítóját nyolcvankilenc éves korában érte a halál. A hírt a művész közösségi oldalán is közzétették.
Plusz

Kreativitás és környezetvédelem kapcsolódik össze az Eleven Tavasz fesztiválon

Megújult programözönnel várja a helyieket és a Bartók Béla Boulevard-ra látogatókat az Eleven Tavasz, ahol a workshopokon dolgozhatunk vadnövényekkel, készíthetünk skandináv fűzött szíveket, alkothatunk növényi tintákkal, elkészíthetjük első makettünket.
Vizuál

KÉP-regény: A klímakrízis madarai

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról mesél, jó-e vagy rossz kócsagot látni a Balatonnál.

Nyomtatott magazinjaink