juhos tibor

2012 augusztus 18., 08:20
Klasszikus kitüntetések Szerző: (fv)

Banda, Érdi és Szilasi is a kitüntetettek között

Állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából augusztus 20-a alkalmából.
2011 december 1., 18:57
Klasszikus stradivari Szerző: (fv)-(vd)

Stradivari bukkant fel Magyarországon

A világon sehol nem került elő csaknem száz éve újabb hegedű a cremonai mester műhelyéből, de itthon most ez is megtörtént. A hangszer tulajdonosa az Aranymúzeum, használója pedig Kokas Katalin.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

„Kurtág és Beckett küzdelme a szavakért általános érvényű” – Ajtony Csaba karmester, a MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar művészeti vezetője

Október 12-én ismét Budapesten lép fel a három Duna-menti főváros, Bécs, Pozsony és Budapest kiváló fiatal muzsikusait egyesítő MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar: legújabb programjuk az emberi kultúra alapkövét, a beszédet, a szavakat veszi górcső alá a BMC-ben.

Nyomtatott magazinjaink