junior prima díj

2023 Ma, 14:40
Jazz/World interjú Szerző: Spilák Klára

„Mindenki azt mondta, ez egy kamaszkori őrület” – beszélgetés Nagy Emma jazzénekessel

Egy végtelenül finom, halk szavú, szinte rebbenő lány ül előttem. Kicsit bizonytalan, önmagát még keresgélő fiatal nő, de már pontosan érzékelhető, ahogy töredezik benne a gátlás, és ha egyszer igazán ki- és megnyílik, fantasztikus csodákra lesz képes. Nagy Emma 2023-ban zeneművészeti kategóriában átvehette az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjat.
2023 december 5., 13:10
Klasszikus interjú Szerző: Spilák Klára

„Vannak olyan érzések és gondolatok bennem, amiket nem a fuvolával tudok legjobban kifejezni” – beszélgetés Ács Dominikával

A fuvola mellett énekel, zenét szerez, performanszokat készít, és színészként is megmutatkozik. Ő Ács Dominika, az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díj zeneművészeti kategóriájának egyik idei kitüntetettje.
2023 december 4., 15:00
Klasszikus interjú Szerző: Filip Viktória

„Része vagyok egy nagyobb egésznek” – interjú Bucz Magorral

Immár tizenhat éve, hogy Junior Prima Díjjal jutalmazzák a fiatal tehetségek munkáját, az MVM Zrt. jóvoltából pedig jelentős anyagi támogatás és publicitás is jár az eszmei elismerés mellé. Ezúttal Bucz Magor zeneszerző mesél magáról.
2023 november 29., 11:40
Klasszikus interjú Szerző: Kondor Kata

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.
2023 november 24., 09:45
Klasszikus hír Szerző: Fidelio

Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal

Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án.
2023 október 30., 12:55
Plusz hír Szerző: Fidelio/MTI

Tíz fiatal kapott Junior Prima Díjat népművészet és közművelődés kategóriában

Az öttagú zsűri olyan kiemelkedő szakmai munkássággal és tapasztalattal rendelkező ifjú népművelőket ismert el, akik saját területükön a legeredményesebbnek bizonyultak. A nyertesek pénzjutalomban is részesültek. 
2023 szeptember 21., 17:00
Színház hír Szerző: Fidelio

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
2022 december 8., 13:55
Klasszikus interjú Szerző: Kondor Kata

„A csellóhoz tizenhét éves házasság fűz” – Beszélgetés Hartmann Domonkossal

A budapesti és a bécsi Zeneakadémián is tanul, közben sorra nyeri a kamarazenei versenyeket a Duo Domo nevű formáció tagjaként. Hartmann Domonkos idén az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjban részesült, ebből az alkalomból nemzetközi tapasztalatairól, a sokszínű repertoár fontosságáról és a versenyek pszichológiájáról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink