A k2 színház Hegymegi Máté rendezésében készülő új bemutatója február 23-tól látható a Jurányi Házban. A Sömmi című darab Cserna-Szabó András 2015-ös regénye alapján készült.
Máté Gábor és Horvai István volt főiskolai osztálya minden évben sorshúzással dönti el, melyikük életét vigyék színpadra. Az Alkalmáté Trupp idén nyáron, tizedikként a Katona művészéről, Mészáros Béláról szóló darabot mutat be július 28-án a Jurányiban.
Noha a színházi évad befejeződött, nem maradunk izgalmas előadások nélkül júliusban sem. Kínálatunkban egyaránt szerepel szabadtéri és kőszínházi bemutató, valamint Londonból érkező vendégjáték is.
Tartalmas beszélgetések, viták, performanszok – ezt ígéri június 8-ra a Színház folyóirat. Az este 7-től kezdődő eseményen színházcsinálók, lapcsinálók és művészek várják az érdeklődőket a Jurányi Ház termeibe.
„Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet” – nyilatkozta Mácsai Pál Péterfy-Novák Éva könyvéről. A történetet tavaly október óta Tenki Réka adja elő monodráma formájában. A március 30-i előadást közönségtalálkozó követi.
A bemutatása óta rendkívüli érdeklődés övezi az Egyasszony című előadást, amely Péterfy-Novák Éva szívbemarkoló és megrázó őszinteségű könyvéből készült az Orlai Produkciónál. A monodráma főszereplőjét, Tenki Rékát a történethez való személyes kötődéséről kérdeztük.
Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.