jurányi inkubátorház

2013 július 12., 13:15
Színház interjú Szerző: Fidelio

Járó Zsuzsa: "Rengeteget tanultam magamról"

Az AlkalMáté Trupp első előadása tíz évvel ezelőtt volt Zsámbékon a Színházi Bázison. Három évvel ezután Máté Gábor első egyetemi osztályából összeállt alkalmi társulat elhatározta, hogy nyaranta valamelyik osztálytárs életéből előadást készít. Hét éve Járó Zsuzsával indult ez a sorozat, akit a kezdetekről kérdeztünk. INTERJÚ
2013 július 9., 11:20
Színház interjú Szerző: Fidelio

Szandtner Anna: "Együtt erősebbek vagyunk"

Tíz éve végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor egykori színészosztálya, amelynek tagjai azóta nyaranként új produkcióval állnak elő. Idén a Száraz Dénes – Vele de nélküle című előadás a Jurányi Inkubátorházban lesz látható. Szandtner Anna a második volt, akiről osztálytársai előadást csináltak, őt kérdeztük a rendhagyó projektről. INTERJÚ
2013 június 21., 06:58
Színház kritika Szerző: Frauenhoffer György

Kaddis: Nem! (Igen!)

Már jóval a Kaddis előtt felmerült bennem a kérdés, vajon Kertész Imre művei alkalmasak-e a színpadra állításra, megtérülhet-e az előadásba fektetett energia, átadható-e az ő szikár, képektől és díszektől megfosztott nyelvi világa színházi körülmények között. A Jurányi és az Orlai Produkciós Iroda közös vendégjátéka minderre határozott választ adott. KRITIKA
2013 május 30., 17:00
Színház galéria Szerző: Csicsely Zoltán

Öt ifjú titán kap színpadot

Páratlan lehetőséget ad a TITÁNium-program pályakezdő színházcsinálók számára. Már csak a következő számok tükrében is igaz ez a kijelentés: 51 fiatal, 35 év alatti rendező pályázott arra, hogy előadásötletüket felkarolják profi játszóhelyek: az Átrium, a Jurányi, a Thália Színház és a Trafó. A május 29-i eredményhirdetésen öt győztest hirdettek a Jurányi Inkubátorházban. GALÉRIÁVAL!
2013 május 29., 12:30
Színház jurányi inkubátorház Szerző: Antal Klaudia

Jászay Tamás: "Bízhatunk azokban, akikre a választás esett"

A május 29-én záródó TITÁNium Színházi Szemle elbíráló kuratóriumának tagjával a szemle előadásairól, a benyújtott pályázatokról, az ifjú titánokról és a magyar színház remélt jövőjéről beszélgettünk. INTERJÚ
2013 május 28., 12:00
Színház interjú Szerző: Fidelio

Valóra vált álmok

Két amerikai művész, Barbara Lanciers és Jake Goodman hozza el a Jurányi Inkubátorházba Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című kisregényének első angol nyelvű színpadi változatát június 5. és 7. között. A vendégjáték alkotóival beszélgettünk. INTERJÚ
2013 május 26., 12:00
Színház pályázat Szerző: (va)

Indul a TITÁNium Színházi Szemle a Jurányiban

Az elsősorban fiatal színházi alkotók előadásait felvonultató szemle kedvcsináló ízelítőt nyújt a FÜGE által kiírt pályázaton indulók körének munkáiból. A fesztivált szerdán a szemléhez kapcsolódó pályázat eredményhirdetése zárja.
2013 április 30., 09:00
Színház interjú Szerző: Várhegyi András

Kulcsár Viktória: "Most kezdtünk el újra éledezni"

Fél év telt el a független csapatokat befogadó Jurányi Inkubátorház megnyitása óta. A FÜGE és a FESZ elnökét az eddigi tapasztalatokon túl arról is kérdeztük, megkapták-e már a tavalyi támogatási összegeket a társulatok, és hogy alakult eddig az idei pályáztatás. INTERJÚ

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Színház

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Vizuál

Premierekkel és ötszázforintos jegyárakkal várja látogatóit a Magyar Mozgókép Fesztivál

Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Nyomtatott magazinjaink