kálloy molnár péter

2018 október 30., 12:30
Színház lapszemle Szerző: Fidelio

Rosszul lett előadás közben Kálloy Molnár Péter

Mentőt kellett hívni hozzá vasárnap este az Operettszínház Luxemburg grófja című előadásának szünetében – írta meg a Bors.
2017 november 28., 08:41
Zenés színház kálid artúr Szerző: Könyves-Tóth Zsuzsanna

„Merjük szabadon vállalni a műfajok keveredését”

November 4-én mutatták be a Budapesti Operettszínházban Lehár Ferenc meglepetésekkel, cselszövésekkel teli művét, a Luxemburg grófját. A hagyományos formákon túllépő előadásról a darab rendezőjével, Somogyi Szilárddal beszélgettünk.
2017 október 30., 13:22
Zenés színház interjú Szerző: Spilák Klára

Összeszokott páros az Operettszínház színpadán

Az egyik legismertebb Lehár-operettben, a Luxemburg grófjában először állhat az ország legnagyobb zenés teátrumának színpadára Kálloy Molnár Péter és Kálid Artúr, akiket a munka izgalmairól kérdeztünk.
2017 október 25., 16:43
Jazz/World kálloy molnár péter Szerző: Fidelio

Jazz-színházzal nyit a Modern Art Orchestra

Kétrészes évadnyitó koncertet tart a MAO október 29-én a Budapest Music Centerben. Délelőtt Kálloy Molnár Péter közreműködésével interaktív jazz-színház lesz, este pedig Dresch Mihály vendégszereplésével lépnek fel.
2016 szeptember 23., 10:29
Klasszikus klasszik rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Gergye, Hollerung, Kálloy Molnár

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának szeptember 24-i adásában hallható lesz Kovács Adrienn is, az Éjszakai Nyomozás – Detektív játék a holdfénynél című kiállítás egyik szervezője.
2016 augusztus 9., 17:21
Színház hujber ferenc Szerző: (x)

Felejthetetlen esték a Kultkikötőben

Izgalmas színházi esték, koncertek és az elmaradhatatlan gyerekprogramok – újabb izgalmas hétvége vár a Kultkikötő látogatóira.
2015 szeptember 18., 12:20
Zenés színház interjú Szerző: Várhegyi András

Lándzsarázás az Operaház előtt

Az egyik legnagyobb hatású drámaíró, William Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából az Opera az angol zseninek szenteli idei évadát, amelyhez kapcsolódóan szeptember 19-én Shakespeare Show-val indítják az új szezont az Andrássy úti épület előtt. Az est részleteiről a rendezőt, Kálloy Molnár Pétert kérdeztük, aki különös szálakkal kötődik az opera műfajához. OPERA MAGAZIN
2015 április 24., 08:03
Klasszikus rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Kálloy Molnár Péter és Lakatos György

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának április 25-i adásában megszólal Oláh Miklós, a 65 éves Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola igazgatója is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Hamarosan eldől, hogy ki vezetheti tovább a Pécsi Nemzeti Színházat – íme a pályázatok!

Rázga Miklós igazgatói megbízatása jövő év elején lejár, a meghirdetett igazgatói pozícióra pedig a szeptember 28-i határidőig két egyéni és két páros tervezet érkezett. A szakmai bizottság ezekről a pályázatokról október 21-én döntött, de a pécsi közgyűlés határozata még hátravan. Bemutatjuk a pályázókat.
Vizuál

Hatvan éve eltűnt festményt ismert fel szomszédai nappalijában a Met egyik látogatója

Jacob Lawrence sorozatából öt kép hiányzott, ebből kettőnek, köztük a most előkerült darabnak, csupán a címe volt ismert.
Klasszikus

A tanár és az előadóművész egyensúlya – interjú Farkas Gáborral

Szeptembertől a Zeneakadémia Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője lett, hazaköltözik Tokióból Farkas Gábor zongoraművész. Lehet, hogy észre sem vettük, hogy távol volt: rendszeresen találkoztunk vele a hazai színpadokon. Mert, miként a zongoraművész vallja, koncertezést és tanítást együtt érdemes művelni.
Vizuál

Vidnyánszky az eszefésekért tüntet drMáriás festményén

Újabb drMáriással gazdagodott a magyar festészet tárháza. A festőművész, aki általában a napilapokban keresi témáit, most Vidnyánszky és a színművészetisek ügyét találta meg.
Jazz/World

Megjelent a Nagy Emma Quintet új lemeze

A folyamatos változásról szól a Nagy Emma Quintet új, második lemeze. A Bartók Konzervatórium növendékeiből alakult formáció október 27-én mutatja be a Low Frequency Oscillator című anyagot a fővárosi Opus Jazz Clubban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében