kárpátalja

2018 március 28., 14:31
Színház jótékonyság Szerző: Várhegyi András

Józan László: „Tartottam magam, de belül sírtam”

A Vígszínház művészének a kárpátaljai, nehéz helyzetű családok megsegítésére indított, példaértékű kezdeményezése arra hívja fel a figyelmet, hogy a magunk eszközeivel mindannyian tehetünk valamit a rászorulókért.
2014 november 5., 18:26
Jazz/World kárpátalja Szerző: (ja)

Kárpátalját idézi meg új műsorában a Magyar Állami Népi Együttes

A magyar színpadi néptáncművészetben először mutatja be a szinte "elfeledett" Kárpátalja néphagyományát új műsorával a Magyar Állami Népi Együttes november 16-án a Nemzeti Színházban. Megidézett Kárpátalja című műsorukkal a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, a Kárpátalján egymás mellett élő népek sokszínű, tradicionális kultúrájába, hagyományaiba, dalaiba, táncaiba nyerünk betekintést a Hágókon innen és túlról.
2012 június 19., 23:14
Könyv Könyv Szerző: Fidelio

Irodalmi és művészeti karaván Kárpátalján

Ezzel a címmel szervez négynapos kulturális programsorozatot a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI).
2012 május 9., 15:08
Klasszikus kárpátalja Szerző: Fidelio

Kárpátalján is tetszett az NFZ

Kedden este adta utolsó koncertjét rövid turnéján a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ). Kassán kezdtek, majd Ungvárra utaztak és Lvovban fejezték be a körutat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Csönd, zokogás, fájdalom” – Böröndi Tamásra emlékezik Bodrogi Gyula

Rövid, versnek is beillő nekrológot közölt kollégájáról a Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Bodrogi Gyula. Az éjjel elhunyt Böröndi Tamásra emlékezik,
Színház

Koronavírusban halt meg Böröndi Tamás

A Vidám Színpad 65 éves igazgatójának nem volt alapbetegsége - tudta meg a Blikk.
Jazz/World

Debussy a klasszikus címkéje nélkül

Megjelent Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton első közös lemeze, amelyen Debussy-dalok hallhatók modern és izgalmas köntösben, úgy, ahogy még biztosan nem találkoztunk velük. Hiányzik az a hang, amit ez a megjelenés képvisel.
Vizuál

Spilák Klára rövidfilmes alakítását díjazták New Yorkban

A magyar színésznőt az SZFE hallgatójának, Rosanics Patrik diplomamunkájában nyújtott alakításáért díjazták.
Plusz

Black Friday helyett válaszd a fenntartható életet!

Fogyasztás helyett boldogság, pénz helyett élet! Ezt üzenik ismert művészek, köztük Vecsei H. Miklós, Pokorny Lia és Kollár-Klemencz László.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében