kárpáti péter

2012 március 13., 17:49
Színház trafó Szerző: (pt)

A pitbull visszatérése

A párizsi vendégjáték után ismét látható Budapesten is a Trafó, a Füge és a három éve, Kárpáti Péter vezetésével működő Titkos Társulat közös produkciója.
2012 március 5., 06:56
Színház kritika Szerző: Ady Mária

Kik is vagyunk mi?

A hőstörténeteit színezgető kiszolgált katona, Háry János közkedvelt mesebeli figura – márpedig a mesék bölcsek. A HOPPart Társulat előadásának ő a címszereplője.
2012 február 22., 16:03
Színház csanádi judit Szerző: (kzs)

A látvány kulisszái

Kísérleti színházi terek címmel nyitottak kiállítást a FISE Galériában, ahol ezúttal fiatal látványtervezők állították ki már megvalósult színházi projektjeiket.
2012 február 10., 13:44
Színház párizs Szerző: Fidelio

A pitbull sikere Párizsban

Február 9-én nagy sikerrel mutatták be Párizsban a Kárpáti Péter vezette Titkos Társulat A pitbull cselekedetei című előadást, amely február 12-ig összesen négy alkalommal látható az MC 93 Bobigny kulturális központ Le standard idéal című színházi fesztiválján.
2012 február 9., 07:00
Színház kritika Szerző: Frauenhoffer György

Magyar is, klasszikus is

A Nemzeti Színház Novák Eszter rendezésében mutatta be Bródy Sándor Tanítónőjét, melyben megkapjuk a választ arra a kérdésre, miért nem lehet száz évvel ezelőtti színházat csinálni.
2012 január 30., 17:12
Színház párizs Szerző: Fidelio

Magyaros Az ideális norma

A Párizs melletti MC 93 Bobigny színház fesztiválján Márton Dávid rendezése mellett A pitbull cselekedetei is szerepel. Utóbbi előadás azért kapott meghívást, mert a fesztiváligazgatót érdekelte, mi van Nagy Zsolttal.
2011 október 20., 14:53
Színház hírek Szerző: Fidelio

Elolvashatók A pitbull cselekedetei

Október 25-én 19 órakor a Tündérgyárban mutatják be Kárpáti Péter kötetét. A címadó drámából készült előadás premierjét Nagy Zsolt főszereplésével egy nappal korábban tartják.
2011 október 19., 16:29
Színház premier Szerző: Fidelio

Premier: A pitbull cselekedetei

Az ősi legendák dühös prófétája, sok ezer éves kóborlás után, ma reggel Budapestre érkezett. Leszállt a nemzetközi vonatról, kijött a Keletiből, bevetette magát a városba, ahogy pitbull a játszótérre – és ma este találkozik velünk...

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink