kelemen barnabás

2016 október 3., 16:21
Klasszikus kelemen barnabás Szerző: Fidelio

Nem megszólítani kell a fiatalokat, hanem ingyen elhívni a koncertre

A széles repertoárral rendelkező Anima Musicae Kamarazenekar a 2016/17-es évadra is sok érdekességgel készül. Ilyen például a négy alkalomból álló A hegedű mesterei című koncertsorozat, amelynek első hangversenyét október 14-én hallgathatja meg a közönség a MOM Kulturális Központban.
2016 szeptember 8., 10:45
Jazz/World interjú Szerző: (x)

Kelemen László: "Ezen a kísérleten Bartók is mosolyogna"

Először szólalnak meg Bartók Béla népzenei feldolgozásaiban a népdalok úgy, ahogy azokat a zeneszerző is hallhatta a gyűjtések során. A Hagyományok Háza által szervezett koncert egy nem mindennapi művészi kísérlet, ahol a népzene és a Bartók-kompozíció egyszerre szólal meg például a zongorára írt kolinda dallamokban. A koncert címe – Bartók kivirágzott fái – is innen fakad. A hangversenyt szeptember 21-én 19:30-tól tartják a Zeneakadémián. A műsor szerkesztőjével és ötletgazdájával, Kelemen Lászlóval, a Hagyományok Háza megbízott főigazgatójával beszélgettünk.
2016 július 29., 13:56
Klasszikus kelemen barnabás Szerző: (sze)

Egy hétig a vonósoké a főszerep Veszprémben

Tizenkét koncert várja a közönséget az augusztus 2-án kezdődő Auer Lipót Nemzetközi Hegedűfesztiválon.
2016 július 16., 09:54
Klasszikus interjú Szerző: Tóth Endre

A demokratikus gondolkodás alapfeltétel

Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója a Fesztiválakadémián nemcsak Kelemen Barnabás zongorista partnereként lép fel, hanem előadást is tart majd Bartók vonósnégyeseiről, utóbbit Kokas Katalin „a fesztivál egyik fénypontjaként” emlegette. A zongoraművész-karmesterrel kamarazenélésről, fesztiválokról, valamint Kreislerről és Bartókról beszélgettünk.
2016 július 1., 12:07
Klasszikus kelemen barnabás Szerző: (sze)

A világ vezető szólistái a Fesztiválakadémián

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás egy új fesztivállal szeretnének tisztelegni a kamarazene előtt. A Fesztiválakadémia hazai és külföldi kamarazenészek kiválóságait invitálja július 21. és 25. között Budapestre. A programról Kokas Katalinnal beszélgettünk. VIDEÓ
2016 június 27., 10:10
Klasszikus interjú Szerző: Belinszky Anna

„A nagy zeneszerzők is emberek voltak”

Mi a baj a fényévekre felettünk lebegő nagy zeneszerzőkkel, és hogyan kerülhetnénk közelebb hozzájuk? Beléphetünk-e úgy is egy hangversenyterembe, hogy nem ismerjük a szonátaforma felépítését vagy a komponisták pontos születési és halálozási dátumát? Fazekas Gergely zenetörténésszel – a Fesztiválakadémia esti koncertre hangoló előadásainak házigazdájával – a zenei ismeretterjesztés céljairól és műhelytitkairól beszélgettünk.
2016 június 19., 09:19
Klasszikus kelemen barnabás Szerző: (um)

Nemzetközi hegedűfesztivál Veszprémben

Négy helyszínen tizenkét hangverseny várja a közönséget a hazai és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő művészeinek előadásában a II. Auer Lipót Nemzetközi Hegedűfesztiválon augusztus 2-7. között Veszprémben.
2016 június 13., 13:28
Klasszikus magazin Szerző: Tóth Endre

Három bőgő nem fér meg egy kisautóban

Az idén harmincadik évét betöltő norvég hegedűs, Vilde Frang már szinte hazajár Magyarországra, abba a „mesebeli országba, ahol az ember azt várja, hogy valamiféle boszorkányok repkednek majd a levegőben”. Legalábbis így gondolja az ifjú művésznő.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.

Nyomtatott magazinjaink