Összesen 60 találat erre:

Összesen 60 találat erre:

2003 március 13., 00:00
Klasszikus lapszemle Szerző: Kálmán Gyöngyi

Kinek van erre energiája?

Király Csaba Liszt-sorozata a kőbányai Szent László-templomban
2003 március 1., 00:00
2003 január 28., 00:00
Klasszikus lapszemle Szerző: Kálmán Gyöngyi

Durkó Péter zeneszerző elismerése

Kettősverseny című művével Durkó Péter érdemelte ki a negyedik alkalommal kiadott Istvánffy Benedek-díjat. A Magyar Zeneszerzők Egyesülete által alapított elismerést ma 17 órakor adja át Hollós Máté elnök az egyesület Vörösmarty téri székhelyén.
2003 január 25., 00:00
Klasszikus lapszemle Szerző: Kálmán Gyöngyi

Szegény szimfonikusok

Akiknek a sok is kevés, és akiknek a kevésből már elég: együttesek a figyelem középpontjában
2003 január 18., 00:00
Klasszikus lapszemle Szerző: Kálmán Gyöngyi

Koncertpódium vagy lövészárok?

Tegnap Las Vegasban adta két hónapos amerikai turnéjának első koncertjét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Az Egyesült Államok harmincnyolc városát érintő koncertkörút programjában harminckilenc hangverseny szerepel, melyek közül tizenhetet Kocsis Zoltán, az együttes fő-zeneigazgatója vezényel, a többit pedig Hamar Zsolt, az első állandó karmester dirigálja. Amerikában koncertezik a Budapesti Fesztiválzenekar is. Szomorú, hogy a magyar zeneművészet követeinek tengerentúli látogatását példátlan eset árnyékolja be: akad honfitársunk, aki külföldi szerepléseit arra használja fel, hogy hazánk kulturális eredményeinek, egyben Magyarországnak rossz hírét keltse.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Ha sztrájkolunk, ha lejjebb kapcsolunk, nem lesz magyar operaéneklés” – interjú Ókovács Szilveszterrel

Új évadról, sztrájkról, szereposztásokról és az Eiffel Műhelyházról is kérdeztük Ókovács Szilveszter főigazgatót, aki azt is elárulta, mit gondol az elmúlt időszak néhány olyan kínos ügyéről, amit felkapott a sajtó.
Klasszikus

Elhunyt Fekete Győr István

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zeneszerző, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola zeneszerzés tanára 88 éves volt.
Plusz

Ugorjon fejest a szabadtéri szezonba a júniusi Fidelióval!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a 2024. júniusi Fidelio. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Jazz/World

Fedél nélkül – Simon Kornél zenekara ad koncertet a 6SZÍN-ben

Simon Kornél és Tótváradi Zsolt szerzőpáros együttese, a Boughris május 30-án tartja meg bemutatkozó estjét a terézvárosi játszóhelyen. A zenekar átmenetet képez a Pink Floyd és John Mayer stílusa között. 
Színház

Nemzetközi fesztiválok a Karinthy Színházban

Június 4-én és 5-én a Nemzetközi Történetmesélő Fesztiválon, június 8-án pedig az I. Karinthy New Wave Festivalon találkozhat a közönség nemzetközileg elismert művészekkel.

Nyomtatott magazinjaink