Összesen 1 találat erre:

Összesen 1 találat erre:

2003 október 1., 00:00
Klasszikus lapszemle Szerző: Gazsó Rita

Jubileumi dzsesszfesztivál indul Nagykanizsán

Az idén tíz együttes és hat szólista vesz részt a Kanizsa-MKB Nemzetközi Jazzfesztiválon, amely ezúttal hosszabb ideig tart, háromnapos lesz. Az október 9-én kezdődő fesztivál immár harminc éves múltra tekint vissza, a nagykanizsaiak a Magyar Rádióval közösen indították útnak.

Legnépszerűbb

Színház

Hamarosan eldől, hogy ki vezetheti tovább a Pécsi Nemzeti Színházat – íme a pályázatok!

Rázga Miklós igazgatói megbízatása jövő év elején lejár, a meghirdetett igazgatói pozícióra pedig a szeptember 28-i határidőig két egyéni és két páros tervezet érkezett. A szakmai bizottság ezekről a pályázatokról október 21-én döntött, de a pécsi közgyűlés határozata még hátravan. Bemutatjuk a pályázókat.
Vizuál

Hatvan éve eltűnt festményt ismert fel szomszédai nappalijában a Met egyik látogatója

Jacob Lawrence sorozatából öt kép hiányzott, ebből kettőnek, köztük a most előkerült darabnak, csupán a címe volt ismert.
Klasszikus

A tanár és az előadóművész egyensúlya – interjú Farkas Gáborral

Szeptembertől a Zeneakadémia Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője lett, hazaköltözik Tokióból Farkas Gábor zongoraművész. Lehet, hogy észre sem vettük, hogy távol volt: rendszeresen találkoztunk vele a hazai színpadokon. Mert, miként a zongoraművész vallja, koncertezést és tanítást együtt érdemes művelni.
Vizuál

Vidnyánszky az eszefésekért tüntet drMáriás festményén

Újabb drMáriással gazdagodott a magyar festészet tárháza. A festőművész, aki általában a napilapokban keresi témáit, most Vidnyánszky és a színművészetisek ügyét találta meg.
Jazz/World

Megjelent a Nagy Emma Quintet új lemeze

A folyamatos változásról szól a Nagy Emma Quintet új, második lemeze. A Bartók Konzervatórium növendékeiből alakult formáció október 27-én mutatja be a Low Frequency Oscillator című anyagot a fővárosi Opus Jazz Clubban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében