Végső Zoltánt csupán e helyt kinyomtatott betűiből, Pál Tamást úgy ötven éve személyében is elég jól ismerem. Egyikük tőlem távoli zenei műfajok elemzőjeként okít, másikuk ismerős zenékről, pálcával a kezében, kiválóan. Hanem Bánk, illetve az Erkel-opera CD-je bánhatja, hogy tévedések csusszantak kritikájába (Végső Zoltán: Bánk bán, ÉS, 2003/36.) és a kritika kritikájába (Pál Tamás: Tudatos lesajnálás, ÉS, 2003/37.) egyaránt.

A minőség jelképe ez a textilipari termék. Nekem Ferencsik János magyarázta el – nagyképűség, ha azt állítom, szívélyes viszonyban volt velem? –, a londoni New Bond Street melyik üzletében vásárolja a minden gyűrődést-tipródást túlélő frakkszövetet (vallomása persze a hatvanas évekre datálandó, hisz 1950-től majd’ tíz évig Ferencsik kalitkába zárt énekesmadár volt, át nem léphette, még majd disszidál, a vasfüggönyt). A minőség jelképe lehetne a BBC Singers énekkar is, leánykori nevén Wireless Chorus, mivel születésekor, 1924-ben a rádió az angol köznyelvben wireless volt, vagyis drótnélküli, megkülönböztetendő a Puskás Tivadar-féle drótos telefonhírmondótól. Az egy híján nyolcvanéves együttes alakulásakor nálunk kísérleti adásként csírázott a rádiózás.

A francia zenekari kultúra irányadó volt Európában évszázadokon át. Haydn, Mozart komponált Párizsnak, iskolateremtő karmester volt a XIX. században Colonne, Lamoureux, névadója máig működő szimfonikus testületeknek.