Némileg sötét, nyomasztó hangulatú, ám annál művészibb alkotásokkal folytatódott a 73. Berlinale, amelyen Steven Spielberg kapta az első Arany Medvét. Helyszíni tudósításunk Berlinből.
A világ egyik legrangosabb filmfesztiválja minden korábbinál nyíltabban állást foglal azon alkotók mellett, akik a szabad gondolkodásért és véleménynyilvánításért harcolnak. Helyszíni tudósításunk Berlinből.
Az idei Berlinale versenyfilmes mezőnyében a fődíj mellett majdnem minden más díjat is nők nyertek el. A legjobb filmnek járó Arany Medve díjat először nyerte el katalán nyelvű film, Carla Simón Alcarràs című alkotását tüntették ki a rangos díjjal. Helyszíni tudósításunk Berlinből.
Két éve ilyenkor még azt írtuk volna, hogy túl vagyunk a fesztivál harmadán, ma azt írjuk, hogy túl vagyunk szinte az egészen. A világjárvány miatt ugyanis a Berlinale szakmai versenyprogramja mindössze egy hét után, a szerda esti díjátadóval zárul. Helyszíni tudósításunk Berlinből.
Filmeket nézni és a moziba bejutni igazi privilégium és kihívás lett a 72. Berlinalén. Kevesebb a sztár és a galmour, de a kötelező igazolványok, tanúsítványok, tesztek, maszkok ellenére mindenki boldog, hogy újra pereghet a film. Helyszíni tudósításunk a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról.
Vasárnap véget ért az idén online megrendezett 71. Berlinale. A filmek jelentős hányada a mélybe repítette a közönséget, elbűvöltek és egyszerre elgondolkodtattak. Beszámoló.
Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjét a Berlinale harmadik napján láthattuk. Soha nincs könnyű dolga annak a rendezőnek, aki egy sikeres epizódfilm folytatására adja a fejét, ugyanis mindenki az elsőhöz fogja mérni az újat. Nem tettek másként a kritikusok sem. A filmről megjelent véleményekből válogattunk.
Október 5-én lesz a premierje Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című mesterműve színpadi adaptációjának az Örkény Színház Stúdiójában. A darabról a rendezővel, Ördög Tamással beszélgettünk.
Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Kozmikus tér / Teremtett világ / Missa duodecima – a Feledi Project új bemutatóinak már a címéből is sejthető, hogy a hétköznapi világon túli tartományt látogathatjuk meg, ha helyet foglalunk az előadáson, október 20-án a Müpa Fesztivál Színházában.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon.