Összesen 53 találat erre:

Összesen 53 találat erre:

2023 május 16., 09:30
Plusz magazin Szerző: Barcza Réka

„Nékem csak Budapest kell” – ikonikus dalok a fővárosról

Sokakat megihletett már fővárosunk, Budapest. Tudjuk róla, hogy „csodás”, hogy „ez a szép hely, virít éjjel mesefénnyel”, és, hogy „Pest: kő az epében / Szép, gömbölyű fájdalom / Az ország közepében.” A kérdés csak az, „Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?”Szigorúan szubjektív válogatásunk következik, amelybe Budapesthez köthető dalok kerültek be. 
2023 május 9., 17:05
Vizuál magazin Szerző: Barcza Réka

„Én csak félig álmodva élem a világot” – a Magyar Nemzeti Galéria Gulácsy-kiállításán jártunk

Mintegy kétszáz művet mutat be a Magyar Nemzeti Galéria áprilisban nyílt új kiállítása: Gulácsy soha nem látott alkotásai mellett olyan klasszikusnak számító festmények is helyet kaptak, mint a szürrealizmus előfutárának tekinthető Az ópiumszívó álma.
2023 május 4., 09:15
Plusz magazin Szerző: Barcza Réka

Az indián képzőművész, akinek dalain generációk nőttek fel – megnéztük a Cseh Tamás-kiállítást

Emléktárgyak, autóstoppos igazolvány, a Baksa-Soós Jánostól kapott gitár, ecsetek – mindezek láthatóak a Petőfi Irodalmi Múzeum új tárlatán, amit a művész 80. születésnapja alkalmából rendeztek, Helyzetjelentések címmel. 
2023 május 3., 07:15
Vizuál magazin Szerző: Barcza Réka

A napút legnagyobb festője, aki mindenhol ott volt – a Szépművészeti Csontváry-kiállításán jártunk

Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170. évfordulóját ünnepli a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum egy közös, átfogó tárlattal. A Szépművészetiben július 16-ig megtekinthető kiállítás ezt követően Pécsen látható majd.
2023 április 25., 07:30
Vizuál magazin Szerző: Barcza Réka

Sokkolni a síron túlról is – a Ludwig Múzeum új kiállításán jártunk

Boris Lurie és Wolf Vostell munkássága a holokauszt és a háború traumájával szembesítette a társadalmat az ötvenes évektől kezdve. Műfaji határokat átlépő, társadalomkritikus műveik most először láthatók együtt Magyarországon a Ludwig Múzeumban.
2023 április 18., 08:25
Vizuál interjú Szerző: Barcza Réka

„Egy olyan úton haladok, ami még sok titkot rejt” – interjú Bukta Imre Kossuth-díjas művésszel

„A művészetem a napi politikai csatározások fölé emelkedett” – mondta Bukta Imre képzőművész, amikor a nemrég kapott Kossuth-díja kapcsán kérdeztük. A Mezőszemerén élő alkotó azt is elárulta, érte-e politikai támadás az állami elismerés miatt, és miért akart világgá menni hatévesen.
2023 április 3., 15:25
Vizuál beszámoló Szerző: Barcza Réka

Szégyenmaszkok a mit sem változó emberi természet árnyékában

Fenyegető, tekintélyparancsoló, agresszív – ilyennek érezzük a mellkasunkban a kovácsoltvas büsztök energiáját, ahogy állunk előttük a B32 Galériában és Rabóczky Judit Rita új kiállítását nézzük.
2023 március 31., 07:40
Vizuál magazin Szerző: Barcza Réka

Egy magyar származású női fotóművész, aki visszautasította a sárga csillag viselését

Ergy Landau neve furcsán, idegenül hangzik, pedig magyar származású. Egy elfeledett ikon, akit Franciaországban a legnagyobb fotográfusok között tartottak számon. A Mai Manó Ház Ergy Landau, Budapest–Paris, 1896–1967 című retrospektív tárlatán jártunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Vásáry Tamás

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Vizuál

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Klasszikus

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.
Vizuál

KÉP-regény: Flame Game

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal betartja ígéretét, és bemutat minket egy különleges, tűzről pattant társaságnak. 

Nyomtatott magazinjaink