Összesen 22 találat erre:

Összesen 22 találat erre:

2023 március 31., 18:45
Plusz beszámoló Szerző: Török Ákos

Függetlenek cérnaszálon

A függetlenek Jurányiban megtartott beszélgetés-sorozatán panaszkodás helyett a szférára jellemző sokféleséget mutatták meg. Közben az is világossá vált, miért kell és miért érdemes őket az államnak támogatni: mi az, amit csak ők tudnak, és mit tudnak másoknál jobban.
2023 március 24., 15:15
Színház kritika Szerző: Török Ákos

Apagyilkosok játszótere

A Ki ölte meg az apámat című előadás a Jurányiban egészen különös módon nyúl a regényhez, amiből készült. Míg a regény talán nem más, mint egy fiú kétségbeesett küzdelme az apja emlékéért, a független produkció máshonnan indít és máshová is ér el.
2023 március 17., 08:50
Színház interjú Szerző: Török Ákos

„A színésznők miatt lettem színész” – beszélgetés Epres Attilával új bemutatója, a Szívhang kapcsán

Epres Attila első alkalommal lép fel a Rózsavölgyi Szalonban. Az évtizedeken át az egyik legtöbbet foglalkoztatott színésztől megtudtuk, miért örül a beugrásoknak, mi a különbség számára munka és játék között és mit szeret a szumóban.
2023 március 9., 09:10
Színház interjú Szerző: Török Ákos

Szeretem a művészi kockázatot – beszélgetés Polgár Csabával

Polgár Csaba a színháztörténet egyik legőrültebb darabját rendezte meg az Örkény Színházban. Megtudtuk tőle, miért volt számára a próbafolyamat folyamatos karácsony, továbbá mi szólhat ellene és milyen dolgok állnak mellette, hogy egy színház élére álljon.
2023 március 7., 14:40
Színház interjú Szerző: Török Ákos

Ezekben az időkben fiatalemberek lendületére van szükség – Barnák Lászlót kérdeztük szegedi pályázatáról

A jelenlegi főigazgató, Barnák László is ringbe száll a Szegedi Nemzeti Színház vezetői posztjáért. Véleménye szerint az elmúlt, válságokkal terhelt periódus ellenére elért eredmények azt mutatják, jó gazdája tud lenni a szegedi színháznak.
2023 március 1., 15:45
Színház interjú Szerző: Török Ákos

„Szeretnék a nagyobb egészhez is hozzászólni” – interjú Peller Károllyal

A színművész-rendező a szegedi pályázata kapcsán interjúnkban elmondja, hogyan tervezi csökkenteni a költségeket, mivel szólítana meg új nézőket, valamint győztes pályázat esetén alkotóként miért elsősorban rendezői minőségben mutatkozna be a színházban.
2023 február 28., 12:55
Színház interjú Szerző: Török Ákos, Kondor Kata

„Operakultúrát felépíteni Szegeden nem hóbort, hanem kötelesség”

Tóth Péter zeneszerző a színház, Hamar Zsolt karmester pedig a szimfonikus zenekar élére pályázik Szegeden. A két intézmény szoros együttműködéséről, egy nemzetközi vonzerővel bíró operastúdió létrehozásáról és a teátrum közüggyé tételéről is beszéltek.
2023 február 24., 14:20
Színház kritika Szerző: Török Ákos

Tejfakasztó buli antik köntösben

Értem, miért indul lassan, a tetőpontot is értem, és azt is, miért esik valamennyit utána az előadás. Persze, merész kijelentések ezek úgy, hogy talán egyáltalán nem értem az egészet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.

Nyomtatott magazinjaink