Ahogyan beszámoltunk róla, Wunderlich József a múlt héten többször is nyilvános Facebook-posztban kritizálta a Vígszínház vezetőségét, bírálta a Covid-ellenes intézkedéseket, illetve egy kolléganőjével szembeni bánásmódot. A színház belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött.
Áprilisban immár másodjára rendezik meg a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programsorozatát, melynek huszonnégy izgalmas programját már a nagyközönség elé tárták.
Az énekesnő két évvel ezelőtt Helsinkiben vette lemezre Bartók operáját, a produkciót most az öt legjobb operafelvétel közé választotta a neves zenei díj bírálóbizottsága.
A Concerto Budapest kétnapos minifesztiválján négy koncert ad átfogó képet a zeneszerző munkásságáról. A műsoron szimfóniák és versenyművek mellett kamaradarabok is szerepelnek.
A nagy sikerre való tekintettel, az eredetileg tervezettnél két héttel tovább, november 28-ig megtekinthető a világhírű kortárs német képzőművész, Gerhard Richter tárlata a Nemzeti Galériában.
Vaszary János utolsó itáliai nyarát felidéző festménye, Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, Munkácsy Mihály anya-gyerek kompozíciója és Kádár Béla Amerika-élményének emléket állító műve is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria őszi aukcióján október 17-én a Budapest Kongresszusi Központban.
27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál áprilisi időpontját a járvány miatti korlátozások okán november 4. és 7. közöttre módosították a szervezők, valamint ezentúl a Millenáris Park helyett az Eiffel Műhelyházba várják a könyvek szerelmeseit - adta hírül a Magyar Narancs.
L. Nagy Attila két alkalommal már koreográfusként is kipróbálhatta magát, jelenleg pedig egy olyan munkában vesz részt, amely talán anyaszínháza életében is mérföldkő. A fiatal színészt többek között a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el... című, 18+-os vásári bábrevü próbafolyamatáról kérdeztük.
Kevesen vannak olyanok, akik ismerik a színházat „hátulról”, miközben a reflektorfényben állnak. Az egyikük Szarvas Balázs, aki amellett, hogy az Újszínház színésze, rendezőasszisztensként is dolgozik a teátrumban. Hogyan vezetett útja a Paulay Ede utcába, miként tud a kettős feladatnak megfelelni – ezekről beszélgettünk vele.
Szívet és lelket melengető századeleji dallamokat varázsol a Várkert Bazár színpadára zenekarával Szűcs Gabi és vendége, egy igazi Sinatra-típusú fickó, Gájer Bálint május 4-én, anyák napján. Az énekesnő elárulta azt is, milyen extravagáns ruhával készül a fellépésére.
Különleges jubileumi koncertet ad április 29-én a Várkert Bazárban Petruska András, aki mindig új utakat keres, dolgozik producerként, számítógépen ír zenét és tribute zenekarban is játszik.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.