Összesen 1 találat erre:

Összesen 1 találat erre:

2016 április 28., 15:53
Jazz/World nemzetközi jazznap Szerző: Bagó István

A jazz barlangkapcsolata

A jazznap.hu felkérésére Bagó István dobos a GDQ együttesből nem csak saját zenekarát mutatja be, hanem az idén először a Nemzetközi Jazz Nap magyarországi ingyenes megünneplésébe bekapcsolódott kies pálvölgyi helyszínt is.

Legolvasottabb

Klasszikus

„Nem hiszem, hogy Mozartnak könnyű volt” – interjú Pusker Júliával

Tehetségről, jelenről, jövőről beszélgettünk a fiatal hegedűművésszel. Sok éve ismerős világ számára a színpad, de az egészséges drukkot nem kell és nem is szabad kinőni. Mozart életét pedig nem tette könnyebbé, hogy csodagyerek volt. Pusker Júlia augusztus 4-én lép fel Balatonfüreden, a Klassz a pARTon fesztiválon.
Klasszikus

Egy éjszaka a hangszerek királynőjével

Nagy öröm, hogy a bezártság után a Filharmónia Magyarország szervezésében több száz programon vehetünk részt a nyáron. A fesztiválok mellett országos programokkal, nyáresti kikapcsolódással várják a közönséget. Több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel érkezik idén az OrgonaPont sorozat, augusztus 7-én pedig az Orgonák éjszakáján népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. Különlegesség, hogy Ferenc pápa énekeggyüttese, a világ legrégebbi kórusa is csatlakozik a programhoz.
Színház

Nem akarta, hogy bárki lássa hanyatlani – Sződy Szilárd emlékére

81. életévében elhunyt Sződy Szilárd rendező, dramaturg, oktató, Sződy Szilárd szobrász- és éremművész unokája. Bicskei Kiss László színész, rendező emlékezett meg róla.
Zenés színház

A férfi és a női lélek mélységei

Mester Viktória és Molnár Levente művészházaspár előadásában szcenírozott, vizuál-operakoncert formájában elevenedik meg Bartók Béla egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára.
Vizuál

L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója

A korábbi kulturális államtitkár megbízatása öt évre szól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink