Összesen 505 találat erre:

Összesen 505 találat erre:

2021 március 22., 17:55
Könyv nekrológ Szerző: Csabai Máté

Elhunyt a legbátrabb nő Egyiptomban

Orvos, író, pszichiáter és emberi jogi aktivista volt. Karrierjét elgáncsolták, miután könyve két évtizeddel megelőzte a feministákat. Bebörtönözték, mint az állam ellenségét, hogy aztán nemzedékek példaképe legyen. 89 éves korában elhunyt Nawal El Saadawi, az arab világ legnevesebb feminista gondolkodója.
2021 március 19., 15:30
Klasszikus lemez Szerző: Csabai Máté

Párizsba repít Hilary Hahn új albuma

Nem sanzonok, nem is a fény városának jazzklubjai elevenednek meg Hilary Hahn előadásában, hanem három Párizsban bemutatott zenemű. Március elején a Deutsche Grammophon adta ki a hegedűművésznő új lemezét.
2021 március 18., 16:25
Klasszikus portré Szerző: Csabai Máté

A karmester, akiről nem lehet méltó nekrológot írni

Kevés olyan fényes felemelkedést, de még kevesebb ilyen csúfos bukást láttunk a klasszikus zene utolsó két emberöltő messzeségében, mint James Levine karrierje. Legendásnak, korszakalkotónak, géniusznak neveznénk most – hiszen az volt –, ha 2017-ben nem töri meg pályáját a molesztálási botrány. De James Levine nem a #MeToo áldozata. James Levine útját áldozatok jelzik.
2021 március 16., 15:45
Jazz/World hír Szerző: Csabai Máté

Gustavo Dudamel felmarkolta, Beyoncé bicepszre edzett

Habár a Grammy-díjak átadója körül egyre kevesebb a lelkesedés, a zeneipar kiosztotta a díjait. Megnéztük, mire érdemes figyelni klasszikus és jazz kategóriában, és mi az, amiben illik bírálni a kedves ítélőbírákat.
2021 március 14., 10:55
Klasszikus interjú Szerző: Csabai Máté

Érdi Tamás: „Az emberek közelsége, a lélegzet-visszafojtott csönd hiányzik”

Március 15-én este Chopin műveiből játszik a Zeneakadémia online koncertjén Érdi Tamás. A zongoraművésznek lassan a szeme sem rebben, hogy az utolsó hang után elmarad a taps, de azt is elmondta, hogy sosem hallottak annyi köszönömöt hangverseny után, mint nyáron, a fellélegzés rövid hónapjaiban. Idei nyári fesztiváljukat Kocsis Zoltán és Fischer Annie emlékének szentelik.
2021 március 9., 15:00
Jazz/World Zöldhullám Szerző: Csabai Máté

„Oh, amúgy a jövő apokaliptikus lesz, de te csináld csak a dolgod!”

Tamara Lindeman új albuma a környezetért érzett aggodalomból született, de miképp azt az énekesnő elmondta, a témával való foglalkozás nem törte le. Éppen ellenkezőleg: minél közelebb férkőzött a kérdéshez, annál kevésbé kísértette az árnyék, amelynek jelenlétéről mindenki tud a korosztályában.
2021 március 7., 07:00
Jazz/World interjú Szerző: Csabai Máté

A zene szép, komoly játék – interjú Dresch Mihállyal

Traktoron nem szól a blues, de a csendben előjön az ének. Dresch Mihályt többszörösen díjazta a Fonó közönsége, ez alkalommal beszélgettünk vele. Arról, hogy mit jelent a népzene, és miben osztozik a jazzel, és arról, hogy miért férhet meg több dudás egy csárdában.
2021 március 2., 15:20
Plusz Zöldhullám Szerző: Csabai Máté

Zöldebb lesz Joe Biden Amerikája, de a tettekre kell figyelni, nem a szavakra

Sosem hirdetett ennyire zöld programot amerikai elnök, de kérdés, hogy Joe Biden tényleg zöldre festi vagy csak zöldebb álcát ad az Egyesült Államoknak. Az biztos, hogy van honnan visszamászni: a Trump-kormányzat mindent megtett, hogy az elmúlt ötven év szerény klímaügyi vívmányainak keresztbe tegyen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik táncosa a terézvárosi házomlásnál

Június 27-én, a reggeli órákban leomlott egy ház tetőszerkezete a 6. kerületi az Aradi utca és Jókai utca sarkán. A leeső szerkezeti elemek a Jókai utcára zuhantak, maguk alá temetve a Budapesti Operettszínház egyik táncművészét, aki éppen próbára tartott.
Színház

„Kételyek és kétségek visznek előre” – Beszélgetés Blaskó Péterrel

Hamarosan a Nemzeti Színházban is látható lesz Blaskó Péter „családi előadása”, a GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán, amelyet lánya, Blaskó Borbála rendezett, és fia is szerepel a Bethlen Téri Színház produkciójában. A színművésszel ősztől Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című drámájában is találkozhatunk, Udvaros Dorottya oldalán.
Klasszikus

Új vizekre hajózhatunk a Nemzeti Filharmonikusok új évadában

Régi és új zene, különleges hangszeres művek és egész estés operaprodukciók, beavatókoncertek és kórushangversenyek várják a közönséget a 2022/23-as évadában a Nemzeti Filharmonikusok koncertjein.
Vizuál

Last Minute kiállítások június utolsó hetére

Ezúttal olyan ritkaságszámba menő csoportos és egyéni tárlatokra hívjuk fel a figyelmet, amelyek ezen a héten még megnézhetők. A válogatásban szerepel vadonatúj kiállítótér rég nem látott művésszel, jól ismert galéria 24 kortárs művész munkáját bemutató tárlattal, valamint digitális művészeti triennálé.
Zenés színház

Cser Krisztián, Szántó Andrea, Rácz Rita és Balázsi Gergő Ármin is a Magyar Állami Operaház kamaraművésze

Bár július folyamán még tartanak előadásokat, a Magyar Állami Operaház hagyományos évadzáró Csillagóra-gáláján kamaraművészi és más rangos díjakkal tüntette ki munkatársait.

Nyomtatott magazinjaink