Összesen 217 találat erre:

Összesen 217 találat erre:

2018 november 10., 12:40
Könyv kult50 Szerző: Szabó Ádám

A posztmodern költőkirály: Parti Nagy Lajos

A nyelvrontás Mozartja, vagy ahogy Réz Pál fogalmazott: az egyszer használatos szavak nyelvújítója. Parti Nagy Lajos kult50-ben megjelent portréja.
2018 május 31., 23:00
Zenés színház interjú Szerző: Szabó Ádám

„Nincs bennem semmi érdekes, csak véletlenül John Malkovich-nak hívnak”

A világhírű, amerikai színész pár nappal ezelőtt harmadjára járt Budapesten, ezúttal a Report on the Blind című, komolyzenét és színházat elegyítő előadásával. A fellépés napjának délutánján beszélgethettünk John Malkovich-csal.
2018 május 28., 11:26
Plusz kiállítás Szerző: Szabó Ádám

A kortárs művész, aki még halálával is a közönséget provokálja

Adrien Piper napjaink egyik legjelentősebb kortárs művésze, aki egész karrierjét a megkövesedett társadalmi szabályok és viselkedésmódok megkérdőjelezésének szentelte. Még halálából is performanszt csinál - máris rendelkezett róla, hogy hamvait a MoMA-ban állítsák ki, ahol nemrég nyílt életmű-kiállítása.
2018 május 26., 10:08
Plusz per Szerző: Szabó Ádám

Beperelte a múzeumokat, mert nem állították ki a műveit

Roberto Cenedellának elege lett a belterjes kortárs művészeti világból, ami nem hajlandó befogadni őt. Tette megmosolyogtató, és egyben elgondolkodtató is: valójában senki sem tudja, mi alapján szelektálnak a múzeumok, amelyek korlátlan hatalmat élveznek manapság.
2018 május 24., 09:37
Vizuál star wars Szerző: Szabó Ádám

A világ leghíresebb filmes sikolya

Sokáig senkinek nem tűnt fel, hogy a filmbeli haláloknál mindig ugyanaz a sikoly csendül fel. Miután felfedezték, már direkt, kikacsintásként használták a Wilhelm-sikolyt.
2018 május 23., 09:26
Jazz/World new orleans Szerző: Szabó Ádám

New Orleans-i kupinegyedből a budapesti klubokig

Az amerikai fekete rabszolgák zenéje csak lassan tört utat magának a vasfüggöny mögé - kellettek hozzá a zseniális improvizatív képességekkel rendelkező cigány muzsikusok, és egy felülről érkező ideológiai iránymutatás is.
2018 május 22., 11:34
Vizuál hollywood Szerző: Szabó Ádám

Gyereksztárként törpének hitték Shirley Temple-t

Amerika kedvenc gyerekszínésze még az elnök szívét is elnyerte - ahogy azonban csillaga felfelé ívelt, rosszindulatú pletykák keltek szárnyra vele kapcsolatban. A Vatikánnak kellett eloszlatni a híreszteléseket.
2018 május 14., 09:30
Vizuál ingmar bergman Szerző: Szabó Ádám

Cannes-i múltidézés: kifütyülték, de siker lett, díjat nyert, de elfelejtették

Scorsese-t és Tarantinot is fújolták már Cannes-ban, a győzteseket pedigé néha hiába ünnepelték, a süllyesztőben végezték. Emlékszik például, ki nyerte el a fődíjat a Saul fia elől?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Vizuál

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink