Leleplezték a Mikroszínpad új névtábláját. A nagymező utcai teátrum eseményén Litkai Gergely művészeti vezető mellett részt vett a Thália Színház igazgatósága is, hiszen a két intézmény immár egyesülve működik. GALÉRIÁVAL
Eszenyi Enikő főszereplésével tart bemutatót a Vígszínház október 13-án, szombaton. Az előadáshoz kapcsolódóan jótékonysági program indult, hogy színházi élményhez juttassák azokat, akik nehéz anyagi körülményeik miatt nem tudnak eljutni az előadásokra.
Megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepli a Katona József Színház, ahol a jubileumhoz kapcsolódó programok sora október 15-én, hétfőn műsoros gálaesttel folytatódik. A különleges eseményt a Fidelio és a PORT.hu élőben közvetíti.
Janisch Attila Balázs Béla-díjas filmrendező vezetésével indul a Maladype Filmklub október 5-én 17 órakor, a társulat bázisán. Első alkalommal Stanley Kubrick Ragyogás című filmjével foglalkoznak.
Négy új bemutatóval, vendégelőadásokkal és határon túli színházak meghívott produkcióival várja idén a nézőket a József Attila Színház. A szeptember 28-án tartott évadnyitó sajtótájékoztatón egyaránt szó esett anyagi gondokról és biztató művészeti törekvésekről.
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!