Összesen 3 találat erre:

Összesen 3 találat erre:

2018 június 14., 08:35
Jazz/World halmos béla program Szerző: Varga Veronika

„Ha újjászületnék, ugyanígy muzsikus szeretnék lenni"

Mihó Attila a fiatal népzenészgeneráció kiemelkedő prímása nyerte el idén a Halmos Béla vándordíjat, mely a táncházmozgalom kiemelten fontos elismerése, hiszen jutalomképpen Halmos Béla saját hegedűjét veheti a birtokába egy évre a kitüntetett muzsikus.
2018 május 18., 07:34
Jazz/World interjú Szerző: Varga Veronika

Egy Bécsben élő kutatóorvos, aki Erdély kincseit kutatja

A táncházmozgalom 46. születésnapján Henics Tamás, kutatóorvos vehette át a Halmos Béláról, a táncházmozgalom egyik atyjáról elnevezett emlékérmet. A díjjal Henics Tamás sokoldalúságát, a népművészet és a társművészetek terén végzett sokrétű és aktív tevékenységét ismerte el a mozgalom.
2008 március 29., 00:00
Jazz/World nezoter Szerző: Varga Veronika

Etnobalta a ráncok ellen

"Hallgassátok a Zubolyt mert eltüntetjük a ráncokat!" – írja Hock Ernő a zenekar honlapján, és valóban, már az első koncertélmény közben tapasztalható az azonnali hatás: a nagy szemöldökráncoló izom elernyedése, feltörő nevetés, bőrpirulás, spontán hangadás, ringatózás, topogás, altesti tájékon etnogyökerek felfedezése és eresztése.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink