Hamupipőke története a világ egyik legtöbbször feldogozott meséje. Elmeséljük, hogyan tett szert a cipellőjét elhagyó szegény leány története ilyen népszerűségre.
Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.
A legnagyobb szakmai elismerésnél is többet érnek azok a történetek, amelyek túlélnek minket, és amelyek olykor-olykor akár több száz kilométert is beutaznak. A Müpa egykori igazgatójára, a november 25-én tizenegy éve elhunyt Kiss Imrére emlékezünk.
A BDZ a Müpával közös, Zene Plusz sorozatában Mítoszok és istenek címmel készül táncos produkcióra a Győri Balett közreműködésével. Petró Margit Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről is beszélgettünk.
Oravecz Imre idén töltötte be nyolcvanadik életévét. Több mint ötven esztendőt felölelő költői-írói pályájának egyik legfontosabb érdeme, hogy feltette szülőfaluját, Szajlát a magyar irodalom térképére. A Müpa ünnepi estje előtt négy könyvet ajánlunk tőle.
„Minden múlandó, csak Isten szava marad örökkévaló – s az Isten szava a géniusz alkotásaiban nyilvánul meg” – vallotta Liszt, aki egészen fiatal korától papi pályára vágyott, ám édesapja, Liszt Ádám más életutat szánt neki.
Nem sok zenetörténész számára adatik meg, hogy egy addig ismeretlen művet közreadjon a világnak, a 19. századi zeneszerzők termésében pedig végképp fehér hollónak számít az ilyen lelet. David Trippett, a cambridge-i egyetem docense már fiatalon is erre vágyott. Álmát végül megvalósíthatta ‒ neki köszönhető, hogy a Liszt Ünnepen is megismerkedhet a közönség Liszt egyetlen érett kori operájával.
Egy hat évtizeden át tartó barátság kapcsán sok mindenről meg lehet emlékezni, pláne ha mindeközben a történet a kortárs magyar zene két lehengerlő alakjáról szól. Pontokba szedtük Kurtág György és Ligeti György szívet melengető bajtársiasságát.
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
A tavalyi nagy siker után 2025 elején ismét meghirdette Fringe programját a Magyar Zene Háza. A március végi határidőig közel kétszázan jelentkeztek, közülük huszonhét produkció kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon a Zene Házában.