Összesen 68 találat erre:

Összesen 68 találat erre:

2017 augusztus 12., 12:08
Színház kritika Szerző: Zappe László

Tévelygő hajótöröttek – ikertörténetek Shakespeare-től Gyulán és Szegeden

Gyulán a Tévedések vígjátékát játszották az idén, Szegeden a Vízkeresztet. Akár össze is téveszthetők, ugyanis mindkettőben vannak összetéveszthető ikrek.
2017 június 29., 12:09
Zenés színház kritika Szerző: Zappe László

Orosz mese Kaliforniából

A Doktor Zsivágó musicalváltozata a Győri Nemzeti Színházból érkezik a Margitszigetre június 30-án és július 2-án. Kritikusunk még Győrben látta az előadást, aminek beharangozójával több problémája is akadt.
2017 június 16., 14:07
Színház pécs Szerző: Zappe László

Örök kérdések – négy nap a POSZT-on

Kritikusunk elsősorban a két határon túli produkció miatt utazott Pécsre, de részt vett a POSZT további programjain is, így a Nyílt fórum felolvasó színházi produkcióin, valamint további versenyelőadásokon.
2017 június 8., 14:15
Színház pécs Szerző: Zappe László

Most is csak három – jegyzet a POSZT elé

Június 8-án kezdetét vette a magyar nyelvű színházi előadások éves mustrája, a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Az idei versenyprogramról egy korábbi válogató, a Fidelión rendszeresen publikáló kritikus, Zappe László mondja el véleményét.
2017 május 18., 09:10
Színház kritika Szerző: Zappe László

Mi lakik a szívünkben?

Míg Pintér Béla Szívszakadtig című előadása egy ősi vélekedést újít fel, addig Pass Andrea Bebújós című produkciója társadalmi előítéleteket ütköztet a nyers, elemi valósággal.
2017 április 25., 09:05
Színház kritika Szerző: Zappe László

A köznapok bűnei

Gothár Péter nem erősít rá a poénokra, a színészek csak annyit játszanak, amennyi a szövegben benne van. Azt viszont maradéktalanul – írja kritikusunk a Katonában látható Hóhérokról.
2017 április 11., 09:17
Zenés színház kritika Szerző: Zappe László

Az álarc alatt szinte semmi – Malkovich a Müpában

Az amerikai sztár a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében lépett fel a Müpában, ám kritikusunkban hagyott némi hiányérzetet a produkció.
2017 március 14., 12:01
Színház debrecen Szerző: Zappe László

Zenészek nyaggatása

Nem kell különösebb politikai, vagy egyéb esemény ahhoz, hogy a politika és a művészet viszonya, pontosabban a művészet kiszolgáltatottsága időszerű téma legyen - írja kritikusunk a debreceni Mesterkurzus és Karinthy Színházban látható Szembesítés című előadás kapcsán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Könyv

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Zenés színház

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Vizuál

Világszinten ritkaságszámba menő Renoir-kiállítás nyílik a Szépművészetiben

Mintegy hetven alkotáson keresztül mutatja be a francia impresszionizmus egyik legnevesebb mesterének életművét a Szépművészeti Múzeum Renoir - A festő és modelljei címmel péntektől látogatható kiállítása.
Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.

Nyomtatott magazinjaink