Összesen 68 találat erre:

Összesen 68 találat erre:

2016 június 18., 09:22
Színház pécs Szerző: Zappe László

Hólyagosra jártam a lábam

Inkább sporteseménynek éreztem az idei POSZT-ot, mintsem színházi rendezvénynek. Régen gyalogoltam ennyit. Kár, hogy sohasem fogom megtudni, mennyivel élek tovább ennyi egészséges testgyakorlás hatására.
2016 június 16., 11:32
Színház kritika Szerző: Zappe László

Szenvedő nők Európa végeiről

A műsorszerkesztés véletlenje két szerencsétlen női sorsot sodort egymás mellé a POSZT-on. Tudatosságra legalábbis semmiképpen sem gondolhatok, hiszen az egyik a versenyprogramba került, a másik meg abba, amit régebben OFF-programnak hívtak, most pedig Fesztivál néven fut.
2016 május 21., 10:17
Színház kritika Szerző: Zappe László

Az igazság paradox

A darab kifejezetten bábszínpadra való, az igaz embereket a hamisaktól, a jókat a gonoszaktól látványosan meg lehet különböztetni azzal, hogy csak az igazak, a jók mutatják az arcukat, a többiek álcázzák magukat – írja kritikusunk a Budapest Bábszínház A kaukázusi krétakör című előadásáról.
2016 április 4., 10:29
Színház kritika Szerző: Zappe László

Két világ nem találkozása

Zenével kezdődik A velencei kalmár a Pesti Színházban éppúgy, mint Székesfehérváron. Egyébként kevés dologban egyezik a két előadás. Reményekre jogosító, markáns értelmezést ígérő kezdet lehetne mind a kettő, pláne, ha együtt, egy előadásban jelennének meg.
2016 február 16., 09:13
Színház kritika Szerző: Zappe László

Beteljesült prófécia

Hargitai Iván székesfehérvári rendezésében a közvetlen politikai él kissé tompult. A korszellem és a hatalom öntudatával visszatérő Szutyok egyenruhájáról hiányoznak a sávok. Legföljebb odaemlékezhetjük vagy –gondolhatjuk – írja Zappe László.
2015 december 30., 12:26
Színház kritika Szerző: Zappe László

Vidnyánszky-show Krúdyra

Mátray László egy hatalmas vitorlát lenget. Ha valaki nem tudná, vagy elfelejtette volna, hogy Szindbád hajós volt, az előadás elején tudatosíthatja magában - írja Zappe László a Nemzeti Színház előadásáról.
2015 december 4., 09:05
Színház kritika Szerző: Zappe László

A regény megszólal

Az előadás értéke a címszerep megformálásán dől el. Szina Kinga alakítása Anna szenvedésében, csalódásában, kiábrándulásában, megrendülésében igazán jelentékeny – írja Zappe László a győri színház Anna Karenina előadásáról.
2006 május 29., 00:00
Zenés színház lapszemle Szerző: Zappe László

Don Rudolf

Azt se gondoltam volna, hogy ilyen mondatokat fogok még színházban hallani: "A fegyverkezési verseny növeli a feszültséget." Azt meg elképzelni sem tudtam volna, hogy ez éppen az Operettben fog megesni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Vásáry Tamás

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Vizuál

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Klasszikus

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.
Vizuál

KÉP-regény: Flame Game

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal betartja ígéretét, és bemutat minket egy különleges, tűzről pattant társaságnak. 

Nyomtatott magazinjaink