Összesen 11 találat erre:

Összesen 11 találat erre:

2021 június 30., 10:35
Zenés színház kritika Szerző: Kondor Kata

Túl az operán

Európa sok operaszínpadát megjárt produkciót láthatott a közönség a Margitszigeti Színház és a Magyar Állami Operaház koprodukciójában. A radikális megközelítéseiről ismert katalán rendező, Calixto Bieito Bizet Carmen című operáját vitte színre.
2019 április 3., 15:55
Klasszikus beszámoló Szerző: Kondor Kata

Egy voltam az ezerből Mahler VIII. szimfóniájában

Kivételes írást bocsátunk a Fidelio olvasói elé Kondor Kata tollából, aki amellett, hogy pedagógus és Hans Sachs-díjas zenekritikus, a Zuglói Filharmónia kórusában is énekel. Megírta élményeit, milyen volt részt venni Mahler Ezrek szimfóniájának előadásában.
2018 december 21., 06:35
Klasszikus interjú Szerző: Kondor Kata

„Együtt erősebbek vagyunk”

Magyarországon egyedülálló módon a következő három évben két, egyenrangú vezető karmester áll majd a Pannon Filharmonikusok élén. A Bogányi Tibor mellé álló magyar származású, de nemzetközi hírű dirigenssel, Gilbert Vargával beszélgettünk.
2018 július 10., 11:25
Zenés színház kritika Szerző: Kondor Kata

Dadaista baba

Kortárs-ifjúsági-abszurd-bábopera – a négy jelzőből egy is elég, hogy a közönség előre tudja, nem szokványos élményben lesz része. Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című darabja nem csupán megfelelt elvárásainknak, de felül is múlta azokat.
2018 június 12., 08:30
Zenés színház kritika Szerző: Kondor Kata

Szájbarágós, de gyönyörűen szól a Trisztán a Müpában

Újított idén a Budapesti Wagner-napok, a legyőzhetetlen szerelem történetét az olasz Cesare Lievi állította színre.
2018 február 21., 09:15
Zenés színház turné Szerző: Kondor Kata

Sportcsarnokokban, tornatermekben: Elkísértük az Operaházat a felvidéki turnéján

Februárban folytatta ősszel megkezdett határon túli turnéját az Opera. A szeptemberi, erdélyi előadások után most Kárpátalja és Felvidék közönsége láthatta a Hunyadi László című operát és A víg özvegy balettváltozatát. A turné érsekújvári és pozsonyi állomásain jártunk.
2016 június 9., 11:56
Zenés színház fischer ádám Szerző: Kondor Kata

A Duna-parti Bayreuth

2016-ban kerek évfordulót ünnepel a Müpa: éppen tíz éve, 2006-ban indult útjára az azóta páratlan sikert arató Budapesti Wagner-napok. A különleges alkalomból a fesztivál történetének legfontosabb eseményeire emlékezünk.
2015 április 30., 17:24
Zenés színház blog Szerző: Kondor Kata

Kritikapályázat: Gyerekszemmel

Kritikapályázatunk utolsó fordulójábn négy fiata kritikust kértünk fel arra, hogy írjanak az Erkel Színház legfrissebb meseoperájáról, a Leánder és Lensziromról. Ezúttal Kondor Kata pályamunkáját olvashatják. KRITIKAPÁLYÁZAT

Legolvasottabb

Klasszikus

„Nem hiszem, hogy Mozartnak könnyű volt” – interjú Pusker Júliával

Tehetségről, jelenről, jövőről beszélgettünk a fiatal hegedűművésszel. Sok éve ismerős világ számára a színpad, de az egészséges drukkot nem kell és nem is szabad kinőni. Mozart életét pedig nem tette könnyebbé, hogy csodagyerek volt. Pusker Júlia augusztus 4-én lép fel Balatonfüreden, a Klassz a pARTon fesztiválon.
Zenés színház

A férfi és a női lélek mélységei

Mester Viktória és Molnár Levente művészházaspár előadásában szcenírozott, vizuál-operakoncert formájában elevenedik meg Bartók Béla egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára.
Vizuál

L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója

A korábbi kulturális államtitkár megbízatása öt évre szól.
Színház

Nem akarta, hogy bárki lássa hanyatlani – Sződy Szilárd emlékére

81. életévében elhunyt Sződy Szilárd rendező, dramaturg, oktató, Sződy Szilárd szobrász- és éremművész unokája. Bicskei Kiss László színész, rendező emlékezett meg róla.
Vizuál

A kortárs művészetről szól az augusztus Lovason

Augusztus első hétvégéjén harmadik alkalommal nyílt meg Lovason a Garten Balaton kortárs művészeti hetek, melynek célja, hogy bemutassa a kortárs képzőművészet és szobrászat legjelentősebb hazai alkotóit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink