A Bartók Plusz Operafesztivál kísérőprogramjai műfajukat tekintve nem feltétlenül operához vagy klasszikus zenéhez kötődnek, az viszont nagyon is előfordulhat, hogy az azokon fellépők az operához vagy a fesztiválhoz kapcsolódnak.

A lóg-az-eső-lába-de-nem-esik és a ragyogó napsütés közti időjárásra és a kellemes, minden eseményre egyaránt igaz nyitottsággal és lelkesedéssel teli hangulatra nem lehet panaszunk.

„Hát te?” – kérdezem meglepetten zenetörténészből más utakra tévedt barátomat, amikor meglátom A Makropulosz-ügyre várakozók közt. „Még sose hallottam élőben ezt az operát” – válaszolja.

Bartók-maraton. Négy előadás, három mű, két kisebb és egy nagyobb szünet. Remélem, ellövi valaki a „Forró érzelmek hevítették a Jégcsarnokot” címet.

A BartókPlusz Operafesztivál megnyitóján azt mondta Kesselyák Gergely, hogy a klasszikus zene és az opera nem szakértelmet, hanem nyitott szívet követel. No, akkor én meg is nyugodtam: íme az indok, hogy minden felelősséget elháríthatok magamtól a következő tíz napban.

A barokk korban az arisztokraták nem kispályáztak: esküvőktől koronázásokig az ünnepeknek, a különleges alkalmaknak megadták a módját. Ha Bécsben járunk, ezekről a visszafogottnak semmiképp nem nevezhető eseményekről két múzeumban is képet és egyéb tárgyi bizonyítékot kaphatunk.

2004. február 10-én mutatták be a londoni Királyi Operaházban A vihar című operát, amelyet Thomas Adès komponált Meredith Oakes librettójára. A londoni Covent Garden, Strasbourg, Koppenhága, Santa Fe, Frankfurt, Lübeck, New York, Bécs után májusban hozzánk is megérkezik a mű, amely nem csupán egyszerű operaadaptáció, hanem Shakespeare szellemiségéhez hű, autonóm alkotás.

A Bohémélet 2.0-val egy olyan előadás érkezik az Erkel Színházba, amely a nemzetközi operavilágban komoly visszhangot keltett. A produkció rendezőjét, Damiano Michielettót Európa egyik legizgalmasabb és legkeresettebb fiatal operarendezőjeként tartják számon, naptára 2020-ig tele van.