Gergye Krisztián egész munkásságát az igazság keresésének vágya jellemzi. Ennek érdekében ugyanúgy leleplezi a világ visszásságait, gyengeségeit, mint ahogy nem fél ő maga sem kitárulkozni a színpadon. Új darabjában, a Müpában szeptember 23-án debütáló Lautrec táncolni fog című koreográfiában a századforduló kérdései kerülnek előtérbe.

Goda Gábor egy olyan alkotó, aki önmagát és a világot folyamatosan újragondolja a művészeten keresztül. Nemrég az egyik legfontosabb szakmai elismerést, a Lábán Rudolf-díjat ítélték oda neki a tánckritikusok Cseppkánon című előadásáért. Augusztusban pedig A teljesség belül van címmel első ízben rendezi meg társulatával a fogyatékkal élő művészek fesztiválját.

Vitathatatlan, hogy a mai közegben a néptáncnak egészen más karaktere, jellege, jelentése van, mint akár húsz-harminc évvel ezelőtt. Ezen változásról, valamint a július 8-án, a Szegedi Szabadtéri Színpadon debütáló Drakula utolsó tánca című darabról beszélgettünk Zsuráfszky Zoltánnal, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjével.

A Frenák Pál Társulat fiatal művésze 22 évesen a kortárs tánc ismert és kiemelkedő tehetségű figurája, akinek érzékeny és impulzív mozgásvilága nem csupán a nézők, de a szakma megbecsülését is elnyerte. Legutóbb őt választották az egyik legígéretesebb pályakezdő táncosnak. Erről, a klasszikus gyökerekről, az önmagára találásról, valamint az új, UN című előadásról is faggattuk őt.

A művészetek és az emberi élet univerzális tapasztalata a természetben rejtező állandó elmúlás és megújulás. A Körtánc pedig pontosan ezzel szembesíti a nézőt, a szerelmek, a kapcsolatok folyamatos változásával. Teszi mindezt úgy, hogy pillanatról pillanatra elfelejtjük, hogy táncot nézünk, s önkéntelenül is így kiáltunk fel magunkban: „Ez maga az élet!”

Az orosz balett-kultúra minden bizonnyal az egyik legmeghatározóbb és legnagyobb hagyománnyal rendelkező a világ “színpadán”. A 2010-es év a Mihajlovszkij Balett számára fontos változást hozott, hiszen a kiváló spanyol származású táncos-koreográfus lett a művészeti vezetője. Ezt a posztot egészen 2014-ig töltötte be, amikor a Berlini Állami Balett vezetője lett. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Müpában bemutatásra kerülő koreográfiái kapcsán kérdeztük Őt kultúrák közötti különbözőségekről, identitásról, és a balett jövőjéről.

A különféle művészetek egyik legsajátosabb jellegzetessége, hogy folytonosan próbálják újraértelmezni önmagukat. Ezen folyamat lényegi gesztusa, hogy a művészet határaira újra és újra rákérdeznek, illetve elbizonytalanító mozzanatokat fogalmaznak meg. Ula Sickle a Trafóban bemutatott koreográfiájának vitathatatlanul egyik legfontosabb vonása épp ezen határkeresésben figyelhető meg.

A Budapest Táncfesztivál keretén belül a Müpában mutatta be a Ballet Preljocaj a Spectral evidence, valamint a La Stravaganza című egyfelvonásosokat. A két darab ugyan különálló témakörök mentén bontakozik ki, de mindkettő hátterében egy jól érezhető és kitapintható kérdés artikulálódik: a világban létező bipolaritás.