Összesen 151 találat erre:

Összesen 151 találat erre:

2010 december 22., 09:09
gyerek belga Szerző: Kolozsi László

Nehogy ezt tedd be, kisfiam!

Édesanyám negyven évig volt óvónő, sokféle zenét hallgatott és hallgattatott gyerekekkel, sokszor járt Halász Judit-koncerten. Már egyetemista voltam, amikor kitaláltam, hogy beviszek az óvodába egy kis Glenn Gouldot és megnézem, mit reagálnak rá a kicsik. A hatás a vártnál sokkal nagyobb volt. Anyukám is mélyen megdöbbent.
2010 december 4., 10:06
gyerek musical Szerző: Kolozsi László

A sellő nadrágja

A Thália Színház és a Kecskeméti Katona József Színház koprodukciójában játszott új magyar gyerekmusicalben kritikusunk látja a lehetőséget. Meg azt is, hogyan rontották el azt.
2010 október 24., 07:44
Klasszikus furulya Szerző: Kolozsi László

Kállay Gábor: "A furulyára érdemes rátenni egy egész életet"

Kállay Gábor ének- és furulyaművésszel, zenetanárral annak apropóján beszélgettünk, hogy november elején két fontos koncertnek is közreműködője.
2010 október 19., 02:45
Zenés színház kritika Szerző: Kolozsi László

Mobila nem mond semmit

Itt valami nem stimmel: nem azt kaptuk, amit vártunk.
2010 október 13., 07:38
Zenés színház kritika Szerző: Kolozsi László

Ma ez a Norma

Aki ma Bellini Normájának címszerepét vállalja, már csak azért is nehéz helyzetben van, mert legendás énekesekkel fogják összehasonlítani.
2010 október 2., 08:28
Klasszikus müpa Szerző: Kolozsi László

Mandel Róbert és a letaglózó hangszercsodák

Mandel Róbert remek mesélő. Tulajdonképpen sajnálni tudom csak, hogy a számos történet és anekdota közül, melyeket megosztott velem, csak keveset tudok belevenni ebbe az interjúba, ahogy azt is, hogy nem faggathattam tovább. A hangszereiről – legyenek azok elektrofon hangszerek vagy régi hangszer-különlegesességek – ugyanolyan színesen és érdekesen mesél, mint a híressé lett pályatársakról. A két évvel ezelőtti nagysikerű hangszertörténeti koncertet idén két újabb követi.
2010 augusztus 19., 07:29
Klasszikus sakk Szerző: Kolozsi László

Portisch Lajos hősbariton

Portisch Lajos a hetvenes-nyolcvanas években a világ tíz legjobb sakkozója közt volt. 1961-ben lett nemzetközi nagymester. Buenos Airesben olimpiai aranyérmet nyert a magyar válogatott éltáblásaként, 1965 és 1989 között nyolcszor jutott be a világbajnokjelöltek közé, sokan tartják a múlt század legjobb magyar sakkozójának. Az Erkel-napok keretében szeptember 12-én húsz táblán ad szimultán partit, és a kiválóan sakkozó Bogányi Gergely zongorakíséretével énekel is. A dalokról, a zenéhez fűződő kapcsolatáról kérdeztük.
2010 augusztus 6., 10:54
Zenés színház kritika Szerző: Kolozsi László

7-es erősségű

Kerényi Miklós Gábor – vagyis Kero – Carmenje Haitin játszódik. A feliratok, a háttérvetítés képei azt sejtetik, Latin-Amerikában járunk, s operánk nyelve francia. Az is világos, hogy a helyszín egy diktatúra, egy szélsőségeseknek kitett kis ország, amit az első percekben hatalmas földrengés dönt romba. Leomló házakat látunk a háttérvetítéseken, az egyébként a gyarmati építkezés eleganciáját őrző házfalak mögött, és katonák járőröznek. A Carmen eseményei akkor zajlanak, mikor már minden szétesett.

Legolvasottabb

Vizuál

Ilyenek a Jancsó-filmek 2 és fél percben!

Jancsó Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából a Jancsó-filmek ikonikus jeleneteiből készült montázsfilmet tett közzé a Nemzeti Filmintézet videómegosztó csatornáján.
Jazz/World

Elhunyt Baksa-Soós János "beat"-legenda, képzőművész

A Kex együttes egykori énekese, Január Herceg Tova ICY hosszú betegség után, 73 éves korában hunyt el - adta hírül a Magyar Narancs.
Plusz

Több száz éve kortárs – Beszélgetés Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával

Kultúrával telik meg a tér, az utca, a kirakat: a Budapesti Őszi Fesztivál a hagyományos művészeti terek mellett a hétköznapjainkba is táncot, színházat, irodalmat, képzőművészetet hoz. Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával beszélgettünk.
Színház

145 éve született a „költői képzeletek fantomja”, Ódry Árpád

Ódry Árpád színészcsaládba született 1876. szeptember 25-én: a kor híres baritonistája, Ódry Lehel és balett-táncosnő feleségének másodszülött gyermekeként az egész életét kitöltötte a színház. Népszerűségét azonban nem ismert szüleinek, sokkal inkább tehetségének, szorgalmának és különleges játékstílusának köszönhette.
Színház

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait

A legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Fekete Péter című előadásának ítélte a szakmai zsűri, míg Mohácsi János Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című munkájával, a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciójával a legjobb rendező díját kapta meg.

Nyomtatott magazinjaink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében