Összesen 8 találat erre:

Összesen 8 találat erre:

2020 december 23., 16:50
Tánc interjú Szerző: Szabó Z. Levente

Kell egy szilárd alap – Kovács András Péter és a rap

Bár sok jelentése van, éppen ezért egy-egy embernek más és más juthat eszébe a KAP-ról, így, nagy betűkkel. Beírva az internetes keresőbe első találatként én Kovács András Péter honlapját kaptam meg, akinek októberben éppen az Eiffel Műhelyházban volt érdekes estje a Joyful! premierhez kapcsolódva.
2019 december 17., 15:30
Zenés színház interjú Szerző: Szabó Z. Levente

Be kell menni a főkapun át - Nádasdy Ádám az operáról

A hivatkozások, illetve hivatalos titulusok szerint Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár. Egy korábbi interjúban a tanítást helyezte az első helyre, de a Magyar Állami Operaházzal alapvetően műfordítóként áll szakmai kapcsolatban. Persze magánemberként, a műfaj kedvelőjeként is erős szálak fűzik az intézményhez.
2019 november 30., 08:50
Könyv interjú Szerző: Szabó Z. Levente

Dragomán György: Az élő zene élményét semmi sem pótolja

Tizennégy éve jelent meg A fehér király, amit a világ számos nyelvére lefordítottak. Tíz évvel később látott napvilágot az Oroszlánkórus, ami már címében is jelzi, a szerző, Dragomán György több szállal kötődik a hangjegyekhez. Ezúttal a két művészeti ág, az irodalom és a zene kapcsolatáról kérdeztük.
2017 április 19., 10:25
Zenés színház magazin Szerző: Szabó Z. Levente

Kottából készülni kell

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne oldjuk meg a feladatot. Ilyen roppant egyszerűen is meg lehet fogalmazni az elvégzendő munka lényegét. Más kérdés, hogy e mögött a kijelentés mögött milyen minőségű felkészültség és mennyi fáradozás áll. Például a kottatárban.
2017 február 18., 11:58
Zenés színház interjú Szerző: Szabó Z. Levente

Hallható és titkos dallamok

A zenés daraboknak nagy hatása volt az életére, mert – mint mondja – majdnem minden textusának van belső használatú ritmusa, rejtett melódiája. Prózai és bábszínházak felkéréseinek is eleget tesz, sőt számos dalszöveg is fűződik a nevéhez. Szabó T. Anna legújabb költeménye ezúttal az Opera újévi hangversenyén hangzott el.
2017 február 7., 09:12
Zenés színház interjú Szerző: Szabó Z. Levente

Égi adományok – Beszélgetés Tokody Ilonával

Az ünnep mindig jó érzést jelent, különösen akkor, ha egy kiváló énekes személyéről van szó. Nem akármilyen gálaműsorra számíthatunk március 13-án, amikor negyvenéves pályafutása alkalmából Tokody Ilonát és vendégeit hallhatja a közönség az Operaházban.
2016 január 18., 08:47
Klasszikus francia Szerző: Szabó Z. Levente

Előadói iskolák találkozása a párbajon

Az immár hosszabb múltra visszatekintő és népszerű Orgonapárbaj két résztvevője ezúttal egy francia és egy német vendég lesz. Vagyis az európai orgonaiskola két legjelentősebb hagyományokkal rendelkező nemzetének fiatal képviselői mutathatják meg tudásukat, improvizációs képességüket a közönségnek január 19-én a Müpában.
2015 december 26., 10:29
Zenés színház design Szerző: Szabó Z. Levente

Lépésről lépésre megújuló részletek

Néha hajlamosak vagyunk a hibát kritizálni, míg a szépet természetesnek találjuk, és nem is gondolunk rá, mennyi munka van az esztétikai élmény mögött. Az Operaházban is láthatatlanul dolgozik egy kis csapat azért, hogy Ókovács Szilveszter főigazgató kérésére 2018-ra megszépült enteriőr várja a közönséget.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Vizuál

Színekből szőtt terek – Vieira da Silva nyomában Velencében

Ha idén nyáron Velencébe látogatsz, ne hagyd ki a portugál festőművész, Maria Helena Vieira da Silva rejtélyes városképeiből rendezett kiállítást. A Peggy Guggenheim Gyűjteményben látható tárlat egy különleges művészi világba vezet – magyar szálakkal átszőve.

Nyomtatott magazinjaink