Gálakoncerttel és vezetett épületlátogató túrákkal várja az érdeklődőket a Zeneakadémián az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja regionális rendezvénysorozat október 29-én.
A 2016-2017-es koncertévadban három koncertet adnak a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola együttesei a Zeneakadémián. A két intézmény közötti szoros kapcsolatról, valamint az első, október 12-i koncertről Benkő Szabolcs igazgatóval beszélgettünk.
Egyedülállóan sokoldalú művésznek ad helyet október 5-én a Zeneakadémia. Karolina Cicha kilenc nyelven, és legalább ennyi hangszerrel a kezében adja elő többszörösen díjazott lemezének anyagát.
A Kossuth-díjas operadíva, Lukács Gyöngyi a Zeneakadémia Liszt-díjas művésztanárával, Farkas Gáborral ad október 4-én dalestet a Solti Teremben. A koncert első felében Csajkovszkij, majd Rahmanyinov dalművészetébe nyerhet betekintést a hallgató.
Október 2-án négy zongorista és a Liszt Ferenc Kamarazenekar nem kisebb dologra vállalkozott, minthogy egy koncerten belül előadják Johann Sebastian Bach összes két vagy annál több billentyűs hangszerre írt versenyművét a Zeneakadémia Nagytermében.
A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.