Összesen 32 találat erre:

Összesen 32 találat erre:

2023 május 5., 12:15
Színház interjú Szerző: Marton Éva

Megbocsájtásra várva – beszélgetés Göttinger Pállal új bemutatója kapcsán

A színházat, a színházcsinálást minden szerepében gyakorolja: színész, rendező, színpadi szerző. Az Orlai Produkció felkérésére írt darabja, A nulladik perc – amelyet saját maga rendez is –, izgalmasan sűríti mindazt, ami foglalkoztatja.
2022 augusztus 31., 14:35
Színház interjú Szerző: Marton Éva

„Nem bánom az életemet” – beszélgetés Voith Ágival

A Voith – sokan egyszerűen csak így emlegetik, számukra ő a kaktusz virága meg Polly a Koldusoperában. Közel húsz évet töltött az egykori „száműzöttek színházában”, a József Attilában. Az Örkény Színház A nemzet özvegye című előadása kapcsán beszélgettünk a pályáról, sikerekről és csendekről.
2022 július 28., 14:05
Színház interjú Szerző: Marton Éva

„Mindig otthontalan voltam” – interjú Zsótér Sándorral

A Göncz Árpád-centenárium keretében, köztársasági elnöki beiktatása napján, augusztus 3-án mutatja be a Terminál Workhouse alkotócsapata Kerkay Rita rendezésében Göncz Árpád Mérleg című drámáját. A Férfit alakító Zsótér Sándorral beszélgettünk a drámáról, rendezéseiről, színházról.
2022 július 15., 14:55
Jazz/World interjú Szerző: Marton Éva

Mindig kitalálok valami jót, majd abbahagyom, s megyek az új felé – beszélgetés Szakcsi Lakatos Bélával

A Rákfogó zenekar története ötven évvel ezelőtt kezdődött. A Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre, Babos Gyula, Orszáczky Jackie és Ráduly Mihály nevéhez köthető felállás csak rövid ideig működött, hatásuk azonban máig jelentős. A formáció több tagja is hangszert ragad július 23-án az Óbudai Tásaskörben, a Magyar Jazz Quintet koncertjén, amely kapcsán Szakcsi Lakatos Bélát kérdeztük.
2022 június 27., 09:15
Színház interjú Szerző: Marton Éva

„Kételyek és kétségek visznek előre” – Beszélgetés Blaskó Péterrel

Hamarosan a Nemzeti Színházban is látható lesz Blaskó Péter „családi előadása”, a GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán, amelyet lánya, Blaskó Borbála rendezett, és fia is szerepel a Bethlen Téri Színház produkciójában. A színművésszel ősztől Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című drámájában is találkozhatunk, Udvaros Dorottya oldalán.
2022 június 14., 14:45
Színház interjú Szerző: Marton Éva

Van egy szint, ami alá nem szabad lemenni – Horányi László az Esztergomi Várszínház programjairól

Az egyik legrégibb színházi múltú nyári színház, a 18. században bencés diákok adtak elő drámákat. Idén a 34. évadját nyitja meg az Esztergomi Várszínház. A Bazilika szomszédságában álló vár szakrális hely. Ezt is erősítve az idei nyár tematikája a Misztériumok évadja. A Várszínház idei évadjáról kérdeztük Horányi László igazgatót.
2022 június 3., 11:35
Színház interjú Szerző: Marton Éva

Mindenki színháza – interjú Bán Teodórával a Margitszigeti Színház idei programjáról

Már 1938-ban igény mutatkozott rá, hogy mint Salzburgnak és Bayreuthnak, úgy Budapestnek is legyen nyári operaháza. Amikor bezárnak a kőszínházak, akkor nyit Margitszigeti Színház. A szabadtéri játszóhely igazgatójával, Bán Teodórával beszélgettünk.
2022 június 3., 10:25
Színház interjú Szerző: Marton Éva

Mindig meg kell újulni, mi ezt tesszük – interjú Pócza Zoltánnal a Kőszegi Várszínház idei programjáról

Negyven évvel ezelőtt, 1982 nyarán nyílt meg a Kőszegi Várszínház. Az idei, jubileumi szezon programjába tíznapos (július 14–24.) kiemelt ünnepi fesztivált is illesztettek, amelyen bemutatják például a Szentivánéji álmot, de több ősbemutatót is tartanak. Minderről Pócza Zoltán igazgatót kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink