A zene egyszerre hat jótékonyan a testünkre és a lelkünkre, a jó dolgok pedig attól lesznek igazán értékesek, ha megosztjuk őket. A lehető legtöbb emberrel, önzetlenül, ingyen.
Schubert életének utolsó évében írta meg a Winterreisét, ami méltán nyerte el a „minden idők legpesszimistább dalciklusának” kijáró címet. A művet legközelebb október 3-án és 4-én, az Óbudai Danubia Zenekar előadásában, Mundruczó Kornél rendezésében hallhatja a közönség. A készülő produkcióról az énekesi posztot betöltő Szemenyei Jánossal beszélgettünk.
A Moltopera előadásaiból lényegében minden hiányzik, ami egy operától elvárható volna. A 2011-ben alapított társulat receptje mindennek ellenére úgy tűnik, hogy mégis működik: szokatlan helyszíneken, kevés pénzből és sok lelkesedéssel kísérlik meg újra és újra megszerettetni a legszélesebb közönséggel az opera műfaját. Ágoston Lászlóval, a Moltopera vezetőjével beszélgettünk. INTERJÚ
Harminckét évet kellett várnia a közönségnek, hogy az ország legismertebb rockoperája visszakerüljön az eredeti ősbemutató helyszínére, a városligeti Királydombra. Az 1983-as premierben még csak kartáncosként közreműködő Novák Péter idén augusztusban két alkalommal, 18-án és 19-én állítja színpadra az István, a királyt. A rendezővel a próbafolyamatok alatt beszélgettünk.
A Szegedi Szabadtéri Játékok idén sem aprózza el a dolgokat. Július 3-án és 4-én Verdi Álarcosbál című operáját egy közel ezer négyzetméteres jégpályán állatja színpadra Béres Attila, az előadásban pedig ismét felbukkan egy világsztár: a többszörös olimpiai bajnok műkorcsolyázó, Katarina Witt. A produkció részleteiről a rendezőt faggattuk.
Egy évtizeddel ezelőtt még könnyen tűnhetett úgy, hogy a Balaton kulturális élete kimerül egy-egy tarlón levert cirkuszi sátorban. A Balatonföldvári Kultkikötő 2005 óta ívelő sikere azonban azt mutatja, hogy a lakosságnak még nyaralás közben is van igénye a kultúrára. Nagy Viktorral, a június 27-én induló Kultkikötő vezetőjével arról beszélgettünk, vajon képes-e rivalizálni egy színházi előadás a lángosos bódék kínálatával. INTERJÚ
Legalább is ezt mondják róla a kritikusok. Az viszont már egészen biztos, hogy Kamasi Washington közel háromórás albumát most egy darabig nagyon nehéz lesz felülmúlni – és nem csak a zene miatt.
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek.
A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.