Összesen 86 találat erre:

Összesen 86 találat erre:

2014 július 7., 13:23
Jazz/World mali Szerző: Frauenhoffer György

Ismered a világ legjobb berber zenekarát?

Én csak most fedeztem fel őket, pedig kisebb megszakításokkal 1979 óta léteznek.
2014 június 2., 09:03
Színház kritika Szerző: Frauenhoffer György

Long Live The Queen

Gáspár Ildikó első nagyszínpadi rendezésében, a Stuart Máriában ezúttal nem két hatalmas uralkodó csap össze, hanem két magány elől menekülő nő. A főszerepben: Hámori Gabriella és Szandtner Anna. KRITIKA
2014 május 14., 09:40
Zenés színház ketrecharc Szerző: Frauenhoffer György

Gyergyótól a Metropolitanig

Bár első operaélménye saját bevallása szerint maga volt a rettenet, alig huszonegy évesen már a Don Giovanni címszerepét énekelte az Andrássy úton. Molnár Levente azóta is sorra kapja a felkéréseket, baritonja Münchentől New Yorkig meghódította a világ operaházait. INTERJÚ
2014 március 30., 07:30
Színház kritika Szerző: Frauenhoffer György

Dánok bárhol

Bagossy László rendezésében Hamlet oda kerül, ahova előzőleg már egy egész nép megérkezett: az őrület határára. Rólunk szól? Igen. Fontos előadás? Igen. Megnézzük? Feltétlenül. KRITIKA
2014 március 7., 07:42
Zenés színház mundruczó kornél Szerző: Frauenhoffer György

Szemenyei János: "Nemet mondtam"

Bár a főiskolai felvételin még alig-alig ismerte a műfajt, mára a hazai zenés színházi élet egyik legizgalmasabb figurájává nőtte ki magát. Pályája során megfordult a nagyobb budapesti színpadokon, írt zenét többek között Mundruczó Kornél darabjaihoz, szeptember óta pedig a Magyar Színház zenei vezetője. Szemenyei Jánossal beszélgettünk.
2014 február 27., 15:46
Plusz her Szerző: Frauenhoffer György

Oscar-zenék – Filmzene, mindegy kinek

Háromszor is díjazott magyar zeneszerző, a Star Wars, az Oroszlánkirály, és az idei eresztés. Az Oscar-díjas zenék rövid történetét vettük szemügyre, szigorúan a teljesség igénye nélkül.
2014 február 11., 09:44
Plusz olimpia Szerző: Frauenhoffer György

Ötkarikás harmóniák

Hol találkozik Freddie Mercury életműve Richard Strausséval? Mi köze a Star Wars-sagának az olimpiai fanfárhoz? Csokorba gyűjtöttük az Olimpiai játékok néhány legendás dalát – és néhány olyat is, amit jobb volna elfelejteni.
2014 január 28., 06:58
Színház kritika Szerző: Frauenhoffer György

Halálosan képzelt

Akár meg is próbálhatnánk összegyűjteni, hány ponton találkozik Molière darabja az Örkény Színházban nemrég bemutatott Képzelt beteggel. A művelethez valószínűleg nem lenne szükség többre egy, esetleg két kéznél. KRITIKA

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Színház

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Klasszikus

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Vizuál

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Nyomtatott magazinjaink