Hat évvel ezelőtt saját erőből vágtak neki a pályának, mára övék az egyik legizgalmasabb hazai színházi társulat. A HOPPart vezetőjével, Herczeg Tamással beszélgettünk a független létről, közszereplésről, és újonnan készülő előadásukról, a Blue Hotelről.

Amikor A Dohány utcai seriff véget ér, csendben felállunk és elhagyjuk a játékteret. Mohácsi János ismét briliánsat rendezett. De nem tapsolunk, mert a hallottakat nem lehet megköszönni. KRITIKA

Hosszú idő után Herczeg Ferenc Bizánca ismét visszatért a színpadra – ám a diadalmenet még várat magára. Az előadásról Frauenhoffer György írt KRITIKÁt.

Hogy néz ki belülről egy javítóintézet? A FÜGE és a Rákospalotai Leánynevelő Intézet jóvoltából most nem csak ezt tudhatjuk meg, hanem azt is, milyen rettentő erős színészi potenciálok rejtőznek odabent.

Vannak pillanatok, amikor a kritika mint műfaj csődöt mond. Hiába a szerző törekvése, hogy száműzze szövegéből az egyes számot és a személyes tényezőket, hogy ne csak leírjon, de elemezzen is, hiába a jó szándék, amivel rábeszélni vagy lebeszélni akar, hiába minden, mert csak Wittgenstein marad, és az ő unalomig félrecitált igazsága, hogy amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza Quimby-dalokkal, Szinetár Dóra énekhangjával és Makranczi Zalán játékával igyekezett a fiatalok számára is csalogató Mizantrópot létrehozni. De mi történik akkor, ha a zenekart nem halljuk, az énekesnő nem énekel, a prózai színész pedig dalra fakad?

Mohácsi Istvánnak ügye van a Francia rúdugrással. Legalábbis ezt látszik alátámasztani a darab előadás-története: előbb egy pécsi ősbemutató, aztán egy évaddal később újabb bemutató a Centrál Színházban a MaNNa és az Orlai Produkciós Iroda közreműködésével, nyári turné, legutóbb pedig a Városmajori Szabadtéri Színpad.

A Blues Brothers sikerreceptje alapvetően nem bonyolult: végy két napszemüveget, ugyanennyi fekete öltöny, egy marék slágert, néhány csattanós poént és fél tucat zenészlegendát. Ez utóbbi kettő nélkül azonban bele se kezdj.