Az Elveszett közönség című cikksorozatunk előző részeiben bemutattuk a két világháború közötti erdélyi színjátszás legnagyobb alakjait is. Ennek az írásnak a főszereplője azonban nem tartozott a rivalda legfényesebb csillagai közé, mégis talán a legtöbbet tette az erdélyi színművészet fennmaradásáért és jövőjéért. Egy olyan korban, amikor magyar színésznek lenni Romániában egyet jelentett az állandó üldöztetéssel és nyomorral, ő megnyitotta 1923-ban az első színitanodát Erdélyben, oktatta, nevelte a következő színészgenerációkat. Ő fedezte fel Dajka Margitot is. Régi színházi dinasztia sarja volt Hetényi Elemér, aki a színház szabadságának eszméjét örökölte, és adta át növendékeinek.

Kemény János amerikai állampolgárként született 1903-ban, de egész életében erdélyinek vallotta magát. A két világháború között marosvécsi birtokán szervezte meg a helikoni közösséget, amely a jobb- és baloldali erdélyi írók közös parlamentje volt. Báró Kemény János a hídember szerepét töltötte be az erdélyi szellemi életben. Saját vagyonából mentette meg a csődtől a kolozsvári színházat, Horthytól Corvin-koszorút kapott, majd a holokauszt idején az ő támogatásával jött létre a Zsidó Színház Kolozsvárott. Menekítette az üldözötteket. A háború után alapító mecénása lett a marosvásárhelyi teátrumnak, innen aztán politikai okokból kirúgták. A báró mészégetőként dolgozott a kommunista diktatúrában. Drámai kelet-európai sorsáról több kötetes önéletrajzi sorozatot tervezett, de ez is csak torzó maradt.

„Jó szívem van és érzékeny lelkem. Elsiratok egy megfagyott verebet, megdöbbent egy éhes arc, és tébolyba vinne egy gyermek erőszakos pusztulása, ha látnám” – írta magáról Fekete Mihály színész, rendező, a temesvári színház igazgatója 1927-ben, a fogdában. Azért csukták le, mert ujjat mert húzni a román hatóságokkal. Az impériumváltás után üldözték őt Romániában a magyarsága, aztán a zsidósága miatt is. Mégsem akart elszakadni az imádott Erdélyétől.

Trianon után sok erdélyi magyar művész menekült a román üldöztetések elől az anyaországba. De arra is volt példa, hogy egy magyar állampolgárságú színész-rendező önként vállalta, hogy Kolozsvárott marad és a magyarság szellemi fennmaradásáért küzd. Izsó Miklós nevét mégsem őrzik sem szobrok, sem emléktáblák. Pedig színészpedagógusként olyan nagyságokat adott a magyar színháztörténetnek, mint Kiss Manyi vagy Tompa Pufi.

A magyar színháztörténet egyik legsokoldalúbb alakja volt, akiből majdnem orvos lett. De úgy döntött, inkább színművészetével gyógyítja a közönséget. Pályáját Kolozsvárott kezdte az impériumváltás után. Majd 1945-től a budapesti Nemzeti Színház tagja lett. Kiváló komikus volt, ugyanakkor drámai hős is, ha kellett nótázott, operát is énekelt, székely anekdotákból sosem fogyott ki. Tompa Sándort egy ország Pufinak becézte.

A magyar színházak több mint a fele határon túlra került Trianon után. A gazdasági válság miatt a megmaradt vidéki teátrumok fenntartására sem volt pénz. Rengeteg színész maradt munka nélkül. Ebben a kilátástalan helyzetben szervezte meg Alapi Nándor színész, rendező az Országos Kamaraszínházat: vándortársulatával tíz évig járta a településeket. Megújította, modernizálta a vidéki színjátszást. Pályája mégis súlyos bukással ért véget, mindenét elveszítette. Állítólag a nyilasmozgalom tagja lett, később eltűnt. De lehet, hogy nem így történt. Mindenesetre halála máig rejtélyes.

Szentiványi Béla színész, rendező és felesége, Zimonyi Márta primadonna a két világháború közötti hazai színjátszás sztárjai voltak. A férj megalapította az Országos Művész Színházat: stagione-típusú vándortársulatával járták a vidéket. A Trianon utáni Magyarországon a magyar színművészet életben tartása volt a cél. Ám Szentiványi anyagilag belebukott vállalkozásába. Aztán 1944-ben félreállította a szélsőjobboldali vezetésű Színészkamara. 1945-ben az új politikai rendszer is eltiltotta a pályától. Feleségével együtt segédmunkákból éltek. Színházi múltjukról soha többé nem beszéltek. Még lányuknak, Mártának sem, aki nemrég átadta szülei színházi albumát – fotókkal, dokumentumokkal – az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek. Szentiványi Mártát felkereste a Fidelio.

A Trianon utáni színjátszásról szóló sorozatunkban már többször foglalkoztunk Janovics Jenővel, aki Kolozsvárott két színházat is építtetett, s megalapította Közép-Európa első filmstúdióját is. Mögötte is állt egy asszony, akinek talán a legtöbbet köszönhetett. Ám róla a színháztörténetben sokkal kevesebb szó esik. Pedig Poór Lili nemcsak hűséges társa volt a direktornak, de szövetségese is a magyar kultúra fennmaradásáért folytatott küzdelemben.