Összesen 12 találat erre:

Összesen 12 találat erre:

2015 október 6., 10:27
Klasszikus interjú Szerző: Aradi Péter

Zeneszerzőverseny Bartók jegyében

Idén negyedik alkalommal hirdeti meg a Müpa és a Budapest Music Center (BMC) az Új magyar zenei Fórum (UMZF) elnevezésű zeneszerzőversenyt, amelyen nagyzenekarra és kamaraegyüttesre komponált művekkel lehet részt venni. A két döntőre október 6-án és 7-én kerül sor a BMC-ben, illetve a Müpában. A kétévente megrendezett versenyről Gőz Lászlóval, a BMC igazgatójával és tulajdonosával beszélgettünk.
2015 április 20., 08:53
Klasszikus bach Szerző: Aradi Péter

A "legosztrákabb" francia

Április 23-án francia vendégkarmester vezényli a Nemzeti Filharmonikusokat a Müpában. Az idén ötvenéves Bertrand de Billy opera- és koncertdirigensként is nevet szerzett magának. Tekintélyes diszkográfiával is büszkélkedhet, továbbá magas francia és osztrák kitüntetések birtokosa. INTERJÚ
2015 március 5., 07:02
Jazz/World liza Szerző: Aradi Péter

Kóristából díva

Tóth Evelin elsősorban énekesnőként ismert, de színésznőként is bemutatkozott már. Az utóbbi időben leginkább az Átrium Film-Színházban, a Gergye Krisztián rendezte Merényletben és a TÁP Színház Egon Schiele élete vagy halála című előadásában. Mostani beszélgetésünk a zenéről szól, abból az apropóból, hogy jelenlegi együttesével, a Tóth Evelin Trióval, illetve TrióM-mel 2014 decemberében jelentették meg első lemezüket.
2015 január 24., 07:00
Jazz/World párizs Szerző: Aradi Péter

Zongorával, több nyelven

Mózes Tamara zongorista-énekesnő 2007-ben diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongoraszakán. Klasszikus zenei képzésével párhuzamosan kezdett el foglalkozni a jazz műfajával, improvizációt, jazzéneket és jazz-zongorát tanult. 2014 októberében jelent meg a második, Album of the Ear című lemeze, amelyet francia muzsikustársaival vett fel Párizsban. INTERJÚ
2014 december 9., 06:58
Klasszikus interjú Szerző: Aradi Péter

Rameau a fókuszban

A Rameau-emlékév keretében december 3-án, koncertszerű előadásban, magyarországi bemutatóként hangzott el a francia komponista Platée című operája az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában, külföldi és magyar énekes szólisták közreműködésével, Vashegyi György vezényletével a Müpá-ban. Ebből az alkalomból beszélgettünk Benoît Dratwickivel, a Versailles-i Barokk Zenei Központ művészeti vezetőjével. INTERJÚ
2012 november 20., 18:43
Klasszikus müpa Szerző: Aradi Péter

Állócsillag Pétervár felett

Csaknem negyed százada töretlen lendülettel vezeti a Szentpétervári Filharmonikus Zenekart. Mravinszkij asszisztense volt hosszú ideig. Turnézott Oisztrahhal. Tíz nappal hetvennegyedik születésnapja előtt ismét a Művészetek Palotájában dirigálja együttesét Jurij Tyemirkanov.
2012 október 17., 08:02
Klasszikus müpa Szerző: Aradi Péter

Cage 100

"Megdöbbentem, amikor a főiskolán azt láttam, hogy a könyvtárban száz évfolyamtársam mind ugyanannak a könyvnek egy-egy példányát olvassa. Ahelyett, hogy én is így tettem volna, odamentem a polcokhoz, és elolvastam az első olyan könyvet, amelynek szerzője Z betűvel kezdődő nevet viselt. Én kaptam a legjobb jegyet az évfolyamban. Ez arról győzött meg, hogy az intézmény hibásan működik, ezért otthagytam."
2011 november 23., 08:00
Klasszikus müpa Szerző: Aradi Péter

Hangszerkópiákon játszanak

A régi zene kiemelkedő szakértőjeként és kiváló tolmácsolójaként számon tartott 41 éves karmester, Vashegyi György 21 éve alapította és vezeti a Purcell Kórust, 20 éve az Orfeo Zenekart. November 25-én izgalmas, oratorikus koncerten vezényli együtteseit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink