Összesen 48 találat erre:

Összesen 48 találat erre:

2015 május 17., 06:58
Tánc horváth csaba Szerző: Fehér Anna Magda

Horváth Csaba: "Kiélezett világban élünk"

Progresszív mozgásvilágú előadásra készül Horváth Csaba és a Forte Társulat. Az évad egyik utolsó bemutatójaként, június 3-án a Szkéné Színházban tűzik műsorra a Bűn és bűnhődést. Elképzeléseiről az előadás próbáinak kezdetén Horváth Csabát kérdeztük. INTERJÚ
2014 november 22., 07:01
Tánc weöres sándor Szerző: Fehér Anna Magda

"Minden rezdülésből érezzük egymást"

Feledi János Psyché című új darabjában ismét Krausz Alíz és Bajári Levente táncművészek az alkotótársai. A szárnyaszegett szabad szerelem tragikus történetét klasszikus balettalapra épített kortárstánc-koreográfiában adja elő a három táncos. A MOM Kulturális Központban december 3-án látható előadásról Feledi Jánost kérdeztük. INTERJÚ
2014 július 24., 07:07
Tánc karmelita udvar Szerző: Fehér Anna Magda

"Nagyon várom a felelősségteljes munkákat"

Nevet változtatott a Honvéd Táncegyüttes és Magyar Nemzeti Táncegyüttes néven a napokban indult jubileumi turnéra a Székely Dózsa György című tánckrónikájával. A parasztháború vezetőjének 500 évvel ezelőtti halálára emlékeznek az előadássorozattal, de a nyáron még láthatóak lesznek a Nemzeti Táncszínház Karmelita Udvarában is, ősszel pedig első bemutatójuk az új néven a Nemzeti Színházban lesz. A névváltoztatásról, a feladatokról Zsuráfszky Zoltán művészeti vezetőt kérdeztük. INTERJÚ
2014 április 10., 07:05
Tánc mu színház Szerző: Fehér Anna Magda

"Imádtam ezt az egy évet ezzel a bábbal"

Morgan, Freeman, valamint a nyúl a szereplői Fehér Ferenc új bemutatójának, amely április 11-én és 12-én lesz látható a MU Színházban. A Morgan és Freeman című szóló egy kísérlet, mely egyesít egy egyedi kortárstánc világot a bábjátékkal, egy táncost egy torz kis bábfigurával.
2014 február 24., 07:04
Tánc hagyományok háza Szerző: Fehér Anna Magda

Mihályi Gábor: "Hetvenhárom előadás három hónap alatt"

Tavaly szeptember 13. és december 17. között nagyszabású észak-amerikai turnén vett részt a Magyar Állami Népi Együttes. Február 25-én és 26-án úti beszámolóval kísérve ismét műsorra tűzik a Magyar rapszódiát a Hagyományok Házában. Mihályi Gábor művészeti vezetőt kérdeztük. INTERJÚ
2014 február 21., 07:04
Tánc horváth csaba Szerző: Fehér Anna Magda

Tánc nem lesz, csak dal, könnyeső, föld és farkasok

Helen Edmundson Irtás című, többszörösen díjazott drámáját fizikai színházi előadásként mutatja be március elsején a Forte Társulat a Szkéné Színházban. Egy elnyomás kezdetét és egy házasság végzetét bemutató műről, valamint a színpadra állítás eszközeiről Horváth Csaba rendezőt, társulatvezetőt kérdeztük.
2013 október 2., 07:08
Tánc gergye krisztián Szerző: Fehér Anna Magda

Gergye Krisztián: "A félreértések a legérdekesebbek"

Az európaiság kérdését a nemzeti identitások tükrében vizsgálja a Raped Europeans című előadás. A nemzetközi koprodukcióban készült koreográfiát október 18-án, 19-én és 20-án tekinthetik meg a MU Színházban. Az előadásról Gergye Krisztián rendezőt kérdeztük.
2013 május 8., 07:17
Tánc molnár csaba Szerző: Fehér Anna Magda

Hód Adrienn: "Az érintésektől a bőr szinte megpirkad"

Napjaink emberének testtudata, a meztelenség tabui, az erős fizikalitás kiváltotta bőrreakciók, valamint Rómeó és Júlia egyetlen közös ébredése is inspirálta Hód Adrienn Pirkad című új koreográfiáját, amelyben minden táncos anyaszült meztelenül lép színpadra május 16-án és 17-én a Trafóban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink