A magyarországi historikus előadói gyakorlat egyik legismertebb képviselője, a Purcell Kórus idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Az örömteli esemény kapcsán a kórusról és a vele szorosan összeforrott, alig egy évvel fiatalabb Orfeo Zenekarról beszélgettünk Vashegyi Györggyel.

„Ernest Ansermet az utcán mutatkozott be Clarens-ben, 1911-ben egy napon, és meghívott magához vacsorára – emlékezett vissza az idős Stravinsky Robert Crafttal folyatott egyik beszélgetésében a híres svájci karmesterrel való megismerkedésére. – Bár már hallottam róla mint pedagógusról és muzsikusról, külseje – szakálla – megdöbbentett: olyan volt, mint a Varázsló a Petruskában.” Ebből az utcai találkozásból hosszú barátság fejlődött ki, ami mindkét művész pályájára hatást gyakorolt.

Valamikor az 1789-es nagy francia forradalom táján, illetve az időközben kibontakozó romantika idején született meg a művészet szakrális rangjáról és az alkotóművész-géniuszról szóló elképzelés, amely a koncerttermekben azóta is uralkodó repertoár derékhada mellett létrehozta azt a meggyőződést is, hogy a műalkotást (jelen esetben a zseni által alkotott zenei kompozíciót) saját korának közönsége jó eséllyel nem értheti meg, mivel hétköznapi horizontja csak hosszas önnevelés és művelődés után lehet eléggé tágas a transzcendens összefüggéseket feltáró és közvetítő mű befogadásához.

A Dán Nemzeti Kamarazenekar az idei Tavaszi Fesztivál tematikus vendégeként érkezett Budapestre. Bár a magyar közönségnek első kézből származó tapasztalatai legfeljebb elvétve lehettek az együttes koncerteken nyújtott teljesítményéről, hírük és Fischer Ádám személye látatlanban is olyan eseménnyé avatta március 20-i hangversenyüket, amelyre mindenképpen érdemesnek tűnt jegyet szerezni. Várakozásában nem is kellett csalódnia senkinek: ennek az estének minden eleme érdekes és figyelemre méltó volt, ha nem is mind egyforma mértékben.

A Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája közös szervezésében harmadik éve megrendezett, február végi zenei maratonok kicsit olyan benyomást keltenek, mint Satie Vexations-ja, legalábbis az idő kezelésének és az élmény meghatározásának speciális módját tekintve. KRITIKA

"A késői Beethoven-műben a konvenció gyakran minden szubjektívtől mentesen, érintetlenül és változatlanul bukkan elő, olyan kopáran, szinte azt mondhatnók, kiszikkadva, éntelenül, hogy az hátborzongatóbb, fenségesebb minden egyéni merészségnél. Ezekben a művekben […] szubjektivitás és konvenció új kapcsolatra lépnek, és e kapcsolatot a halál határozza meg" – magyarázza Wendell Kretzschmar.

Az utóbbi hetekben két finn zenekar is megfordult a Művészetek Palotájában, míg azonban a Helsinki Filharmonikusok programja lényegében semmit nem árult el az együttes székhelyéről, addig a Lahti Szimfonikus Zenekar kifejezetten testhez álló, északi műsorral érkezett. KRITIKA

A szalonzene kifejezés az utóbbi száz évben nem sok jót ígérő fogalommá vált, jóllehet nem volt mindig pejoratív, szegről-végről a giccs szinonimájaként értelmezett jelenség.