„A mi korunkban a zene mindinkább arra törekszik, hogy szentimentális, vagy tragikus történeteknek kísérő jelensége legyen, s ilyenformán hovatovább egy vásári bódé kikiáltójának gyanús szerepét tölti be, aki a bódéban tulajdonképpen megbúvó sötét »Semminek« igyekszik hangos reklámot csinálni” – írta Debussy egyik, Paul Dukas-t méltató cikkének bevezetőjében.

Kovács Sándor zenetörténésszel, a Zeneakadémia zenetudományi tanszékének vezetőjével és a Bartók Rádió Új Zenei Újság című műsorának szerkesztőjével augusztus 20-án átvett kitüntetése, a Lovagkereszt apropóján beszélgettünk zenei életről, kritikáról, a társadalmi közeg változásairól.

Voltaképpen meglepő, hogy a nemzetközi zenei életben szép számmal jelenlévő, harmonikusan kiegyensúlyozott hangzású, kifogástalan technikájú kórusok és énekegyüttesek ellenére a vokális kultúra mennyire érintőlegesen része csak a koncertek világának.

Születésnapi, búcsú- és emlékkoncertek esetén mindig van az emberben némi bizonytalan szorongás azzal kapcsolatban, vajon valóban hangverseny lesz-e az esemény, amelyre igyekszik, vagy a zene alulmarad az ünnepélyes megemlékezésekkel, nosztalgiázó beszélgetésekkel és méltató szónoklatokkal szemben.

Ahogyan a zenedrámában a muzsika nem a zenei szerkezetek absztrakt logikája szerint szerveződik, úgy valójában a szöveg sem dráma. Sokkal inkább epikus alkotás, mítosz és hőstörténet, és ennek válik hangzó formájává a zene, ami a mitikus történetek epikus elbeszélésének kapcsolatrendszerét tárja fel ahelyett, hogy kizárólag saját zenei szabályainak engedelmeskedne.

"Kétségtelen, hogy a barbárokat nyílt és egyenes eszközökkel kell visszaszorítanunk, gyakran azonban célszerűbb mesterséges eszközökhöz folyamodnunk. A barbárok Kína határain túl rejtőzködnek, és számos ponton nem értenek egyet a Mennyei Dinasztia intézményeivel. Ezen kívül mindent önkényesen értelmeznek, s nehéz megvilágosítani őket az ész érveivel…"

Philippe Jaroussky kétségtelenül minden idők egyik legnagyszerűbb kontratenorja. A fiatal, francia énekes eredetileg ugyan hegedűsként kezdte zenei pályafutását, de már tíz éve a világ operaszínpadainak sztárja, akinek gyönyörű, szokatlanul színgazdag és fényes hangja, valamint a 17-18. századi vokális repertoár elmélyült ismeretéről tanúskodó programjai valószínűleg több rajongót nyertek meg a régi zene ügyének az utóbbi években, mint több fesztivál együttvéve.

Amikor a világ egyik legkeresettebb fiatal zongoristája, Gyenyisz Macujev 2007 decemberében Csajkovszkij b-moll zongoraversenyének szólistájaként lépett fel Budapesten Tyemirkanov káprázatosan elegáns szentpétervári zenekarával, robusztus virtuozitása egyfajta egészséges ellenpontnak tűnt a zenekar tökéletesre csiszolt, arisztokratikus előadásmódja mellett.