Összesen 3 találat erre:

Összesen 3 találat erre:

2014 június 21., 16:02
Színház interjú Szerző: Paál János

A zűrzavaros országoknak is jár a színház

A londoni Globe Színház társulata 2014 tavaszán két éves turnéra indult Shakespeare Hamlet-jével, amelynek keretében a föld összes országában előadják majd a szerző darabját. Az előadás budapesti állomásán Beruce Khan-nal beszélgettünk, aki – a társulat többi tagjához hasonlóan – tucatnyi szerepben tűnik fel a darabban. INTERJÚ
2013 december 11., 09:21
Színház uránia Szerző: Paál János

Vízkereszt, vagy a szerelem diadala

Folytatódik az Uránia Filmszínház sorozata, amelyben a londoni Globe tavaly elő- és kiadott klasszikus Shakespeare-darabjait tűzik műsorra. Tim Carroll rendezésében a Vízkereszt, vagy bánom is én a szerelem igazi ünnepévé válik. Felvetése, miszerint a szerelem univerzális és nemtől független, Angliában korántsem nevezhető tabudöntögetőnek, nekünk itthon azonban tanulságos lecke lehet.
2013 október 5., 09:17
Színház kritika Szerző: Paál János

Nemzetegyesítés felsőfokon

Az Uránia Filmszínház folytatja tavaly indított programját és széles vásznon mutatja be a londoni Shakespeare’s Globe előadásait. A 2013/14-es évadot az V. Henrik feldolgozása nyitotta. Dominic Dromgoole rendezése, miközben ünnepli az angol színházi hagyományt, képes volt XXI. századi gondolatisággal feltölteni a darabot.

Legnépszerűbb

Könyv

Pakold meg magad könyvekkel a Líra raktárában pár száz forintért!

Mi már tudjuk az igazi könyvmolyok szombati programját. Raktárvásár lesz a Lírában.
Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Zenés színház

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében