Összesen 10 találat erre:

Összesen 10 találat erre:

2013 június 22., 19:55
Klasszikus halálhír Szerző: Szántó Dániel

Elhunyt Ugrin Gábor

Elhunyt Ugrin Gábor, az Ifjú Zenebarátok Kórusának alapító karnagya, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.
2012 augusztus 26., 13:30
Edu-Art zeneakadémia Szerző: Szántó Dániel

Kecskés D. Balázs: "Célom, hogy a zeném kifejező legyen, és hatást tegyen az emberekre"

A zeneszerzők egyik legfiatalabb generációjának képviselőjével, Kecskés D. Balázzsal beszélgettünk, aki a Zeneakadémia zeneszerzés szakos hallgatója, és már több kiemelkedő nemzetközi versenyeredménnyel is büszkélkedhet.
2012 július 21., 11:29
Edu-Art liszt ferenc zeneművészeti egyetem Szerző: Szántó Dániel

Szigetvári Andrea: "A hangszín egy új formateremtő eszköz"

A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elektronikus zenei médiaművészet szakirányának vezetőjével beszélgettünk, akitől megtudtuk, hogy a 2010-ben indult képzésnek köszönhetően milyen új lehetőségekkel bővült a magyar felsőfokú zeneoktatás.
2012 május 8., 07:05
Jazz/World interjú Szerző: Szántó Dániel

Tárkány-Kovács Bálint: "Mi, cimbalmosok nem versenyzünk egymással”

Az Értől az óceánig című minifesztivál keretében május 26-án a Müpában lép fel a magyar népzene, a jazz és a sanzon elemeiből építkező Tárkány Művek. A zenekar alapítóját készülő második lemezükről is kérdeztük. INTERJÚ
2012 április 11., 07:04
Jazz/World liszt ferenc zeneművészeti egyetem Szerző: Szántó Dániel

Vakler Anna: "Folyamatosan reagálnunk kell arra, ami történik"

Idén öt éves a Zeneakadémia népzene tanszéke, ebből az alkalomból beszélgettünk a népi ének szakirány vezetőjével és tanárával.
2012 február 29., 10:27
Jazz/World kritika Szerző: Szántó Dániel

Bölcsőtől a koporsóig

Vannak dolgok, melyeket nem lehet elég korán kezdeni és elég sokáig csinálni - a legjobb példa rá Herczku Ági új albuma illetve lemezbemutató koncertje, melyen a legfiatalabb közreműködő 11, a legidősebb pedig 87 éves volt.
2012 január 31., 16:50
Jazz/World kritika Szerző: Szántó Dániel

"Szívükben eresszék el a lábaikat!"

Ilyen, és ehhez hasonló frappáns gondolatokkal fokozta az est hangulatát Marton László Távolodó, a 2012-es Népzene ünnepének házigazdája. Az immár hagyományos gálakoncerten idén is változatos produkciókat hallhattunk az autentikus népzenéktől kezdve a világzenéig bezárólag. BESZÁMOLÓ
2012 január 2., 17:35
Plusz internet Szerző: Szántó Dániel

Az internetes zeneterjesztés csatornái

Az Artisjus Szerzői Akadémia legutóbbi ülésén az online zene jelenéről és jövőjéről tudhattunk meg érdekességeket.

Legolvasottabb

Könyv

Ők kapják idén a Baumgarten-emlékdíjat

Harmadik alkalommal jelentették be a Kukorelly Endre kezdeményezésére létrehozott elismerés díjazottjait. A teljes egészében közösségi adományokból finanszírozott Baumgarten-emlékdíjak átadására a vírushelyzet miatt később kerül sor.
Klasszikus

Kicsoda Oksana Lyniv, Itália első női zeneigazgatója?

A napokban kezdte meg a munkát a bolognai operaházban az ukrán Oksana Lyniv, aki az első női zeneigazgató Olaszországban. Neve a magyar közönségnek is ismerős lehet, hiszen járt már nálunk.
Színház

Anatolij Vasziljev osztályvezető lesz az SZFE-n

A világhírű orosz alkotó a színházrendező szakos hallgatók osztályvezetőjeként érkezik az intézménybe – közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem.
Könyv

Nyáry Krisztián tiltott szerelmekről ír

Február 14-én különleges kötet jelenik meg a Corvina Kiadó gondozásában. A Tiltott irodalom – Klasszikus irodalmi művek az azonos neműek közötti szerelemről című antológia a „Nem kötelező” sorozat második darabjaként kerül a könyvesboltok polcaira.
Színház

Némafilmek színházi köntösben

Egyedülálló produkció a színházi palettán: egy néma, fekete-fehér előadás, amely zenével és különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát idéző játékkal mesél, s közben a néző fantáziáját használja eszközként ahhoz, hogy kibontakozzon egy egyszerre mulatságos és megindító történet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink