Összesen 4 találat erre:

Összesen 4 találat erre:

2013 március 29., 10:33
Jazz/World pannon filharmonikusok Szerző: Radánovics-Nagy Dániel

Jazz és komolyzene mixtúrája: Oláh Kálmán szerzői estje Pécsett

Napjaink egyik legsikeresebb honi jazz zongoristája, a Liszt Ferenc-díjas Oláh Kálmán látogatott március 21-én az öt torony városába, egy szerfelett izgalmas estére invitálva a zenei különlegességeket kedvelő közönséget: saját szerzeményei kerültek terítékre a Pannon Filharmonikus Zenekar és a hazai jazzélet krémjének együttműködésével.
2013 március 21., 17:55
Klasszikus interjú Szerző: Radánovics-Nagy Dániel

Sikeres nő - a zenében

Számos újítás, újszerű elgondolás - és persze kiváló megvalósítás - jellemzi a Pannon Filharmonikusokat. Február 23-án a finn Eva Ollikainen személyében a közönség először köszönthetett hölgy karmestert a kétszáz éves múlttal rendelkező pécsi együttes élén.
2013 március 4., 12:30
Klasszikus kritikapályázat Szerző: Radánovics-Nagy Dániel

Arab varázsszőnyeggel az északi fény egén

A Kodály Központ rezidens zenekarának "Ezeregy éjszaka meséje" című műsora többféle meglepetéssel örvendeztette meg pécsi közönségét. KRITIKA
2013 január 23., 14:55
Klasszikus bogányi gergely Szerző: Radánovics-Nagy Dániel

Sokszínűen kontúrozott arcpár

A Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, Bogányi Tibor ezúttal is testvérbátyjával, Bogányi Gergellyel együtt örvendeztette meg a hallgatóságot.

Legolvasottabb

Vizuál

Ilyenek a Jancsó-filmek 2 és fél percben!

Jancsó Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából a Jancsó-filmek ikonikus jeleneteiből készült montázsfilmet tett közzé a Nemzeti Filmintézet videómegosztó csatornáján.
Jazz/World

Elhunyt Baksa-Soós János "beat"-legenda, képzőművész

A Kex együttes egykori énekese, Január Herceg Tova ICY hosszú betegség után, 73 éves korában hunyt el - adta hírül a Magyar Narancs.
Plusz

Több száz éve kortárs – Beszélgetés Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával

Kultúrával telik meg a tér, az utca, a kirakat: a Budapesti Őszi Fesztivál a hagyományos művészeti terek mellett a hétköznapjainkba is táncot, színházat, irodalmat, képzőművészetet hoz. Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával beszélgettünk.
Színház

145 éve született a „költői képzeletek fantomja”, Ódry Árpád

Ódry Árpád színészcsaládba született 1876. szeptember 25-én: a kor híres baritonistája, Ódry Lehel és balett-táncosnő feleségének másodszülött gyermekeként az egész életét kitöltötte a színház. Népszerűségét azonban nem ismert szüleinek, sokkal inkább tehetségének, szorgalmának és különleges játékstílusának köszönhette.
Színház

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait

A legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Fekete Péter című előadásának ítélte a szakmai zsűri, míg Mohácsi János Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című munkájával, a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciójával a legjobb rendező díját kapta meg.

Nyomtatott magazinjaink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében