A Nemzeti Filharmonikusok január 24-i koncertjét az örmény sztárhegedűs, Sergey Khachatryan fellépése mellett Lajtha László 1943-ban komponált egyfelvonásos táncjátékának ősbemutatója teszi különlegessé. A négy isten ligete című darab hátterét fedi fel Solymosi Tari Emőke írása.

2012-ben ünnepeljük Lajtha László 120. születési évfordulóját, és 2013-ban emlékezünk meg arról, hogy 50 éve, 1963-ban távozott el közülünk. Hogy ki volt ő? Solymosi Tari Emőke tanulmányából kiderül!

"Les trois grands hongrois" – a három nagy magyar. A ’30-as, ’40-es években így emlegették Franciaországban Bartókot, Kodályt és Lajthát. Bartók tizenegy, Kodály tíz esztendővel volt idősebb az 1892-ben, Budapesten született Lajtha Lászlónál, akinek nem lehetett könnyű két ilyen zseni árnyékában (vagy inkább fényében) zeneszerzővé válni. A fiatal mester mindkét kollégájánál tanulhatott a Zeneakadémián (igaz, csak rövid ideig): Bartóknál zongorát, Kodálynál zeneszerzést.

Kürtőskalács és köményes pálinka. Ezekkel az ínyencségekkel kínálták a Csíkszeredai Régizene Fesztivál nyitókoncertjének közönségét, holott az igazi ínyencség maga a hangverseny volt, amelyet a bécsi Clemencic Consort tartott.

A minap a rádióban egy zenetörténész azon sajnálkozott, hogy a legutóbbi nemzetközi zenetudományi konferencián mindössze hét tudós képviselte hazánkat. A magyar muzikológia jelentőségéhez képest ez a szám valóban csekély. Ám hogyan jellemezzük a hazai részvételt az ISME, vagyis a Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság augusztusban, Norvégiában lezajlott, öt földrész több ezer szakemberét és muzsikusát vonzó 25. világkonferenciáján?