(1737. szeptember 14., Rohrau – 1806. augusztus 10., Salzburg)
Joseph Haydn öccse, a klasszicizmus egyre többre értékelt alakja.

Jevcignyej Ipatyevics Fomin (Евстигней Ипатьевич Фомин, Evstignei [Evstigney]; Yevstigney Ipat'yevich Fomin)

(1761 augusztus 16, Szentpétervár – 1800 április 27, Szentpétervár)
A XVIII. század legeredetibb orosz operakomponistája. Apja tüzér volt, akinek halála után szintén katona mostohaapja, a fiú sokirányú művészi tehetségét felismervén, 1767-ben a gyermeket a Szentpétervári Művészeti Akadémiára íratta be, ahol kezdetben építészetet tanult.

Francesco Feo (1691, Nápoly – 1761 január 28, Nápoly) Korának – Burney szavaival élve – egyik legnagyobb nápolyi mestere. Mint konzervatórium vezető és komponista, befolyása csak Leo, Durante és Porpora hatásával mérhető, mégis, manapság szinte ismeretlen - nemcsak munkássága hanem a neve is – még a korszak rajongói számára is. Feo zenei tanulmányait a Conservatorio della Pietá dei Turchiniben folytatta, ahova 1704-ben íratták be. Iskolatársai voltak Leo és Majo, tanárai pedig Basso és Fago.

(1698, Nápoly – 1756, Madrid) Olasz operakomponista.

Porpora, Nicola (Niccoló, Antonio) (1686. január 17., Nápoly - 1768. május 3., Nápoly). Olasz zenész, egy egész korszak jelképe Világszerte ismert volt nemcsak, mint zeneszerző (különösen vokális művei és operái voltak nevezetesek), hanem mint énektanár is.

(1694. augusztus 5., San Vito degli Schiavoni – 1744. október 31., Nápoly). Iskolateremtő olasz, gáláns zeneszerző és tanár. Kora egyik vezető nápolyi komponistája volt, különösen a színpadi és az egyházi zene terén. 1709-ben költözött Nápolyba és Nicola Fago tanítványa lett a „Conservatorio Santa Maria della Pietà dei Turchini”-ben. 1712 elején komponálta a konzervatóriumban a „Santa Chiara, o L’infedeltà abbattuta”, című szakrális zenedrámáját. A konzervatóriumi előadás után a művet ismét előadták, ekkor már a helytartó palotájában, amiből arra következtethetünk, hogy a mű szokatlanul nagy visszhangot váltott ki. Tanulmányai befejezése után, 1713. április 8-án felvették az alkirály kápolnájába helyettes orgonistának és ugyanakkor emellett „maestro di cappella” volt a „Santa Maria della Solitaria”-ban is. Már 1714. május 13-án színpadra állították első operáját, a „Il Pisistrato”-t. Ezt számos színpadi megbízás követte. Elsősorban intermezzok és serenatak, majd 1718-ban második operája a Sofonisba. 1723-ban írta meg első operáját Velence számára, és ugyanebben az évben a „La ’mpeca scoperta”-val a nápolyi „commedia musicale” akkor épp teret hódító műfajában is sikerrel tette próbára magát. Ettől kezdve őt tekintették a vígopera vezető komponistájának.

Muzikalitás, zsenialitás tekintetében nem marad el az apjától, de zenéje természetesen populáris, ezért nem korszakokon átívelő és örök érvényű.

Ha drámai kohézió karakter- és jelenetépítkezés, akkor Rameau, Gluck, az érett Mozart vagy Monteverdi mellett az operaszerző Händel neve szinte szóba sem kerülhet. A művek keletkezése eleve kizárja a feszes koncepciót. Händel nem ezért kiemelkedő.