A veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar adott hangversenyt a Vajdahunyad várban július 26-án, hétfőn este. Keddre, a lehetséges „esőnapra” még a hétfőinél is nagyobb zuhét jósoltak a meteorológusok, ezért az előadás a rossz idő ellenére sem maradt el, csak behúzódott fedett térbe, a vár dísztermébe. Az együttes műsorán két népszerű mű, Mozart Kis éji zenéje és Csajkovszkij Vonósszerenádja között egy kevésbé ismert darab is szerepelt, Mendelssohn d-moll hegedűversenye. A szólót az együttes koncertmestere, Kováts Péter játszotta.

Egy nyár közepi, szabadtéri koncertet a hivatásos zenészek jelentős része alacsonyabb színvonalúnak tart, mint akár ugyanazoknak az előadóknak ugyanazokból a művekből álló produkcióját a hangversenyévad részeként, például a Zeneakadémia Nagytermében. Mint minden sztereotípiának, ennek is van alapja. De a helyszín és az időpont szerencsére nem mindig rejt magában negatív értékítéletet.

Hogy mi legyen egy nyáresti, frissítő mediterrán koktélban? Például egy kis Amoretto almalével, esetleg jegeskávéval. Vagy Sangria sok-sok déligyümölccsel. De egy korty Campari se rossz citromkarikákkal fűszerezve és hűvösen pezsgő tonikkal nyakon öntve. Jég nélkül azonban egyik sem az igazi. Még akkor sem, ha a hűsítő kockák valamicskét elvesznek az italok ízének intenzitásából.

A kórusolimpiára készülő Erkel Ferenc Vegyeskar július 3-án koncertet adott a Régi Zeneakadémián. A Fidelio olvasói már értesülhettek róla, hogy az együttes a 2003 áprilisában a IX. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny vegyeskari kategóriájában első helyezést ért el, vezetőjük, Cseri Zsófi pedig a legtehetségesebb fiatal karnagynak járó Lantos Rezső különdíjat vehette át.

Ha június, akkor Bach-hét a Deák téri Evangélikus Templomban. Még mindig. Szombat este a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok közreműködésével Gyöngyössy Zoltán játszott fuvolaversenyeket. Azazhogy Bach-versenyműveket fuvolán. A 1056-os, 1041-es, 1059-os, 1060-as és 1044-es jegyzékszámú darabok közül ugyanis csak a legutóbbi eredeti szólóhangszere a fuvola – a csembaló és a hegedű mellett.

(Egy kis színpadi tudathasadás) A kritikus is megkapta a saját kritikáját. „Te mindig csak jó koncertekre mégy, neked minden tetszik?” Hát, szó, ami tett, én valóban azzal a reménnyel, ha tetszik, pozitív prekoncepcióval állítok be a hangversenyekre, hogy ott valami nagyon szép és jó fog történni. Hogy élményben lesz részem. És a zene művelésével aktívan foglalkozó egyénként, soha nem tudok teljesen elvonatkoztatni az előadás mögött húzódó rengeteg munkától és időráfordítástól, valamint a muzsikusok pillanatnyi lelkiállapotától.

Lóhalálában érkeztem a Zeneakadémiára június 2-án este, a Budapesti Régizene Fórum záróhangversenyére, hogy még legyen helyem a kakason. Megkönnyebbüléssel vegyes csodálkozás lett rajtam úrrá, amikor felértem a második emeletre: a két ajtó előtt összesen legfeljebb, ha tizenöt ember ácsorgott. Én, bevallom, arra számítottam, hogy a közönség a csillárról is lógni fog, ezzel szemben háromnegyed-négyötöd ház fogadta a Philippe Herreweghe vezette Collegium Vocale Gent együttest. Műsorukon két Bach Kantáta mellett a BWV 1068-as D-dúr Zenekari Szvit szerepelt. Persze, a vizsgaidőszak kellős közepén vagyunk, mégis furcsa, hogy a fiatal szakmai közönség ilyen gyéren jelent meg ezen az estén a Nagyteremben.

Azaz egyetlenegy ember egyéniségének kisugárzása döntő hatással lehet az egész közösségre, még akkor is, ha egy kialakult hierarchiával rendelkező, összeszokott közösségről van szó. Pláne, ha az illető elfogadottan a vezető pozíciót tölti be. Gondoljunk csak gyerekkorunk kiemelkedő tanáregyéniségeire! Ahogy a legjobb képességű gyerekek társaságát is képes középszerűvé zülleszteni egy alkalmatlan pedagógus, úgy egy átlagosnak mondható osztályból is ki tudja hozni a benne rejlő legtöbbet egy keménykezű, de tekintélyét mégsem elsősorban szigorával, hanem szakmai fölényével kivívó osztályfőnök.