Vannak olyan koncertek, amelyeken a publikum szinte kényszerítve érzi magát, hogy belehelyezkedjen az előadó lelkiállapotába: megossza érezhető zaklatottságát, izguljon érte. Ilyenkor a muzsikus frekvenciájára fogékony hangverseny-látogató együtt lélegzik a művésszel, megkapaszkodik a székben egy virtuóz futam előtt, és nagyot sóhajt egy szépen formált lírai rész után.

A bizalom, amellyel a karmester a zenészek felé fordul, megtérül. Kobayashi Ken-Ichiro a próbán addig nem nyugszik, amíg a zene primer elemei mellett az aktuális darab átfogó képe a legapróbb nüánszig az ő lelki fülei szerint nem rendeződik. A hangversenyen pedig a legeltökéltebben keresztülvitt zenei elképzelésen belül is képes megadni a muzsikusoknak a játék szabadságát. A kérésében benne van a köszönet, elismeri, megbecsüli a keze alatt játszó művészeket.

Ambivalens koncerten voltam január 4-én este a Zeneakadémián. A Zongora című hangversenysorozat részeként Jean-Efflam Bavouzet játszott Beethovent és Ravelt a Nagyteremben. De mintha a szünetben kicserélték volna a zongorát. Vagy a zongoristát?

Ezt a megnyugtató tájékoztatást első kézből, magától Kocsis Zoltántól kaptuk december 30-án a Zeneakadémián tartott óévbúcsúztató hangversenyen. Persze a közönség egy percig sem kételkedett ebben, de az is tény, hogy amikor Mozart K 452-es Esz-dúr kvintettjének zongoristájaként egy fekete nadrágban és egy helyre szürke pólóban jelent meg a Nagyterem színpadán, a hallgatóság igencsak elcsodálkozott.

„Majd egyszerü dal, édesdeden ömlő – Tiszta remekké magába’ szülemlő – Pendűl, melyen a tánc tétova ringat, Mint lombot a szél ha ütemre ingat.” (Arany János)

Az idei a nyolcadik a budapesti Zsidó Nyári Fesztiválok sorában, az ez évi rendezvény nyitóhangversenye augusztus 28-án este volt. A már hagyománynak számító kántorkoncert autentikus környezetben, a Dohány utcai Zsinagógában kapott helyet.

...ahogy mondani szokás ugyebár. A XVI. Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál programját böngészve olyan koncertet kerestem, amely a megszokott program mellett újszerű, izgalmas kortárs darabokat is tartalmazott, így akadt meg a szemem a görög Jorgos Panetsos műsorán. Újdonságokra nyitott fülem azonban az augusztus 10-i hangverseny után úgy lekonyult, akár Micimackó örökkön szomorú, maslis farkú barátjáé.

…volt egyszer egy hangverseny a Pesti Vármegyeháza Díszudvarán. Azaz hogy lett volna, ha nem szakad szerdán egész délután az eső. Végül azonban hiába fenyegette Zeusz, a mennydörgés hirtelen haragú istene a szép és szelíd, ezüsthajú Szelénét: a koncert nem maradt el, csak beköltözött a Vármegyeháza Dísztermébe. Ami szintén kellemes és impozáns helyszín, bár korántsem olyan hangulatos, mint a Díszudvar szépen kivilágítva, közepén a jellegzetes, kétszáz éves, óriás kanadai tölgyfával.