A Magyar értelmező kéziszótár ötödik kiadása szerint a kaláka: népies szó. Jelentése: 1. nagyobb munka (pl. házépítés) elvégzésére önkéntes segítőtársakból összeállt munkaközösség, 2. az ezt követő mulatság. A Kaláka együttes immáron harminc éve ad elő énekelt verseket, teremt kapcsolatot vers, zene és hallgatóság között. Sokszor népies stílusban, és mindig élményszerűen.

Harmadik alkalommal rendeztek karvezetőversenyt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Az idei Lantos Rezső Karvezetőversenyre az ország minden tájáról érkeztek fiatalok, akik közül tizenöten mérhették össze tudásukat a március 10-i elődöntőn.

Haydn C-dúr gordonkaversenye Budapest márciusi koncertéletének felkapott darabja. Ám nem csellisták játsszák szakadatlanul, hanem különböző átiratai szólalnak meg a Zeneakadémia és a Nemzeti Hangversenyterem pódiumán. A múlt héten nagybőgőn adták elő, a jövő héten pedig szárnykürtön hallhatjuk. Szinte kuriózum, hogy közben egy zeneakadémiai diplomakoncerten is elhangzik – gordonkán!

Perényi Miklós mostanában előszeretettel játszik hangversenyein nem gordonkára, hanem „csellóközeli” hangszerekre komponált műveket. A múlt héten Schubert Arpeggione-szonátáját, február utolsó estéjén pedig Bach Gambaszonátáit hallhattuk előadásában a Zeneakadémia Nagytermében. A 28-i koncerten zongorista partnere Szokolay Balázs volt.

Vajon mi sül ki abból, ha összeeresztenek két, szólókarrierje csúcsán álló kitűnő fiatal zenészt, hogy közös felvételt készítsenek? – merült fel bennem a kérdés Christian Tetzlaff és Leif Ove Andsnes kiadványát a kezembe véve. Esetükben lenyűgöző kamaramuzsikálás. Christian Tetzlaff hegedű- és Leif Ove Andsnes zongoraművész a szonátairodalom két kiemelkedően igényes darabját választották tavaly megjelent albumukra: Bartók két, hegedűre és zongorára írt Szonátáját.

A Banchieri Énekegyüttes nagysikerű hangversenyt adott a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri Dísztermében február 25-én este. A megszokottól eltérően nem hatan, hanem heten léptek a közönség elé. Az egyik szoprán, Földesi Ildikó ugyanis láthatóan másodmagával a hasában érkezett.

„Mindannyian megalkotjuk a magunk Winterreiséját az örökéletű művészet egy-egy sarokköveként. Ez egy kimondottan nyitott végű mű. Mindig új jelentéssíkokat rejt, melyek közül választhatunk, új utakat mutat fel, amelyeken elindulhatunk, és új kísérleti lehetőségeket, amelyeket véghez vihetünk.”

Zsebkendő hangyákkal teleszórva. Ilyen a színpadon a zenekar a Nemzeti Hangversenyterem legfelső emeletéről, közvetlenül a pódium fölül nézve. A földszint első soraiból viszont csak az együttes legelső sorait látni. A köztes emeleteken alakul ki harmonikus egység a fül és a szem számára. A hangzás azonban mindenütt élvezhető és kiegyensúlyozott. Ami, lássuk be egy koncertteremnél nem utolsó szem-, illetve fülpont. Persze az sem mindegy, ki ül azon a színpadon.